Az uniós tagországok korlátozhatnák az gázinfrastruktúrájukhoz való hozzáférést az orosz és fehérorosz vállalatok számára, alapvető biztonsági érdekeik védelmére hivatkozva. részletek
Jó, hogy megkövetelik a saját erőt, mert így tudatosabban állnak hozzá a pályázók, de negatívum, hogy szociális alapon nincs pozitív megközelítés az új lakossági napelemes és akkumulátoros állami támogatási programban. A Napenergia Pluszt sokan várták, de számos feltételnek meg kell felelni annak, aki pályázna. Kérdés, a korábbi – még ki sem fizetett – pályázat és a tavalyi energiaválságban napelemes beruházásba ugró tömegek után maradtak-e elegen, akik belevágnának. részletek
Azok az országok, ahol már a pandémia előtt is széles körűen használták a digitális eszközöket az oktatásban, sokkal kevésbé estek vissza a PISA-teszteken. Ugyanakkor, ahol a diákok órákig csetelnek és játszanak az iskolában is, 49 ponttal kevesebb pontot értek el matematikából. Érdekes viszont, hogy ahol egyszerűen tiltják a mobilt a suliban, a diákok éjszaka sem kapcsolják ki az értesítéseket, nem tanulják meg ugyanis a felelős eszközhasználatot. A tiltás tehát önmagában nem megoldás. részletek
Visszaesett a magyar állattenyésztés és a gyümölcstermesztés is 2023-ban, de így, hogy nem volt aszály, a növénytermesztés megmentette a mezőgazdaság évét. részletek