Nemrég jelent meg a HVG Könyvek gondozásában Jancsics Dávid A korrupció szociológiája című könyve, melynek előszavát Martin József Péter a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója írta. Ezt közöljük most változtatás nélkül. részletek
Az teszi igazán különlegessé a szekszárdi borászat vezetőjének minapi letartóztatását, hogy olyan emberről van szó, aki adónyomozóként korábban a legmagasabb szintekig jutott. Politikai kapcsolatai kormánytagokig, gazdasági hálója pedig a leggazdagabbakig ért, köztük egészen Mészáros Lőrincig. részletek
Mindkét üzemanyagtípus esetében literenként hat forinttal, nagyjából egy százalékkal voltak alacsonyabbak a hazai árak, mint a környező országok átlaga. részletek
A postásokat összefogó érdekvédelmi szervezet vezetője szerint az elbocsátások hátterében az állhat, hogy túl drágán foglalkoztatták a munkavállalókat, és nem volt elég hatékony a cég. részletek
A Dunai Finomítóban beindult gázégetés hatására a százhalombattai levegőben időlegesen megugrott egyes szennyező anyagok koncentrációja, de a határértéket egyik sem érte el. részletek