Párizs után a londoni metrót is megtámadták az ágyi poloskák

2023-10-13 02:03
Könnyen túlélhetik a kétórás utazást az Eurostaron Párizsból Londonig – írta meg az Independent, majd a brit főváros polgármestere is kénytelen volt elismerni: a londoni metróban is megjelentek a rovarok.
részletek

Válaszolt a kormány az MTA-nak: aki az akkugyárak ellen küzd, az a környezetvédelem ellen küzd

2023-10-13 02:03
Egyszerűen elintézte a külügy az akadémikusok aggodalmait.
részletek

Biznisz dominikai módra: bukott kémfőnök és elítélt bankvezér is kapott állampolgárságot a szigeten

2023-10-13 02:03
A Dominikai Közösség útlevele az után értékelődött fel, hogy 2015 után be lehetett vele lépni vízummentesen az Európai Unióba. A karib-tengeri miniállam egymilliárd dollárt szedett össze az arany útlevelekből.
részletek

Végül Románia előzött a kanyarban: már nagyobb az egy főre jutó GDP-jük a magyarnál

2023-10-13 02:03
Öt ország van az EU-ban, ahol az egy főre jutó GDP kisebb, mint Magyarországon – számolt az Eurostat.
részletek

A Nemzetközi Energiaügynökség elmondta, mi jönne, ha az izraeli-palesztin háború miatt akadozna az olajellátás

2023-10-13 02:03
Ugyan a háború jelenleg nem befolyásolja az olajellátottság kérdését, a befektetők viszont nyugtalanok lesznek, amíg tart a lövöldözés a Közel-Keleten.
részletek

Beismerte Bernie Ecclestone: Elfelejtett szólni az adóhatóságoknak, hogy 178 milliárd forintnyi vagyona van egy szingapúri bankszámlán

2023-10-13 02:03
A Forma–1 egykori első embere beismerte, hogy megpróbálta eltitkolni a brit adóhatóság elől egy szingapúri számláját.
részletek

Újra rákkeltő anyagokkal szennyezett talajvíz szivárog a Dunába Óbudánál

2023-10-13 02:02
A folyóba szivárgó vízben arzént és benzolt is találtak.
részletek

Gázrobbanás történt Kaposvár kertvárosában

2023-10-13 02:02
Egy lakóház falai leomlottak, az ingatlan tulajdonosát kórházba kellett szállítani.
részletek

Fogy a pénz a pénztárcákból – érzik ezt a magánorvosok is

2023-10-12 18:03
Érződik a válság a zsebből finanszírozott magánegészségügyben is.
részletek

Sokkal szigorúbb lesz a vendégmunkásokra vonatkozó új törvény

2023-10-12 18:03
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a bértárgyalások helyzetét is ismertette.
részletek

Komondor szuperszámítógéppel fűtik a debreceni sportuszodát

2023-10-12 18:02
Nem kell külön energia a számítógép visszahűtésére.
részletek

Veszélyben van Putyin hatalmának egyik legfontosabb eszköze

2023-10-12 18:02
Az európai piac nagy része elveszett Oroszország számára.
részletek

Az év végére nemcsak teljesül Orbán Viktor jóslata, de egy váratlan csavar is lesz benne

2023-10-12 18:02
Elővették a kockás füzetet az ország elemzői, és kivesézték a miniszterelnök ígéretét.
részletek