A CÉH zRt. már 35 éve az ország egyik vezető mérnökirodája. Az elmúlt években olyan projektek fűződnek a nevükhöz, mint a Mol Campus, a debreceni BMW gyár vagy a Bosch Campus komplex beruházása. A tervezés mellett projektmenedzsmenttel és hídtervezéssel foglalkoznak, számos ikonikus, az épített környezetet meghatározó épület vagy híd fűződik a nevükhöz. Az évek alatt azt is meg kellett tanulniuk, hogy hogyan lehet együttműködni egy olyan megbízóval, amelyik a vállalati működését az indiai vastu vallás elvei mentén határozza meg, de különleges kihívást jelentett három hazai kórházi projekt is, amellyel egyedülálló tapasztalatokat részletek
A Reuters november közepén végzett felmérése szerint a brit lakásárak és bérleti díjak várhatóan az általános inflációt meghaladó mértékben emelkednek a következő években, bár az első lakásukat vásárlók számára javulhat a megfizethetőség. A kutatás 21 lakáspiaci szakértő véleményét tükrözi. részletek
2024 első három negyedévében a közép- és kelet európai befektetési volumen mintegy 24%-kal nőtt éves szinten. A régió növekedése, az árak stabilizálódása és a tőkebeáramlás javuló feltételeket jeleznek előre 2025 második felére, de Donald Trump győzelme több szempontból is kockázatot jelenthet a régió ingatlanpiacára nézve - derül ki a Colliers legfrissebb „Q1-Q3 CEE Investment Scene” című regionális jelentéséből. részletek
Megállapodást írt alá a WING Budapest belvárosában, az V. kerületben található Honvéd Center irodaház épületeinek értékesítéséről. Az adásvételi szerződés alapján a 6500 négyzetméter alapterületű épületet a hamburgi illetőségű Greve Csoport 100%-os tulajdonában álló Greve Honvéd Kft. vásárolja meg. részletek
Jelentős kihívásokkal néz szembe az utóbbi években a hazai építőipar, így talán soha nem volt még akkora jelentősége a technológiai újításoknak, mint manapság. Hol tartunk most az építőipari ciklusban? Elértük már a mélypontot vagy továbbra is lefelé tartunk? Mire számíthatunk a következő években az iparág és a technológiai újítások terén? Többek között ezekről kérdeztük Ézsiás Miklóst, a zsaluzatokkal, állványzatokkal és mérnöki szolgáltatásokkal foglalkozó PERI Magyarország ügyvezető igazgatóját. részletek
Megnövekedett a kereslet a fővárosi agglomerációs térség ingatlanjai iránt, 2022-höz képest 6, 2023-hoz mérten pedig 26 százalékkal több ingatlan cserélt tulajdonost a területen. A négyzetméterárak ... ... részletek
A magyar kereskedelmi ingatlanpiacot jelenleg a tranzakciószámok csökkenése és a kivárás jellemzi, jövőre azonban fellendülést várnak a szakemberek. Az ipari-logisztikai és az irodapiacon ... ... részletek
A GESTOR Befektetési Zrt. lezárta az Indotek Group spanyolországi és portugáliai közös vállalkozásaiból történő kivásárlását, így a társaság megerősítette pozícióját az Ibériai-félsziget ... ... részletek
A magyar kereskedelmiingatlan-piacot jelenleg a tranzakciószámok csökkenése és a kivárás jellemzi, jövőre azonban fellendülést várnak a szegmensben a BDO Corporate Finance szakértői. Az ipari-logisztikai és irodapiacon a túlkínálat és kihasználatlansági ráták növekedése jelenthet kihívást, míg a kiskereskedelmi és szállodapiac visszatérő kereslete pozitív jeleket mutat. részletek
Karácsony Gergely péntek délben bejelentést tett a parkolási rendszerváltó csomagjáról. Később aztán felkerült konkrét 12 oldalas javaslata, melyből további javaslatai is megismerhetőek. Ebből kiderült, hogy a zöld rendszámos autókat érintő szigor mellett új intézkedéseket tenne a főpolgármester Budapest parkolását illetően: általánosan magasabb parkolási díjak, a városi terepjárók diszpreferálása (1,8 tonna belső égésű motor esetén és 2 tonna elektromos autók esetén), belvárosban hétvégi parkolási díj. Fontos fejlemény az eddigi bejelentésekhez képest, hogy javaslata 2026. január 1-től venné el a zöldrendszámos autók ingyenes részletek
A 350 méter hosszú, milánói Via Monte Napoleone utcát nemrég a világ legdrágább bevásárlóutcájának választották, megelőzve ezzel a New York-i Fifth Avenue-t, a londoni New Bond Street-et és a párizsi Champs-Élysées-t, 34 év óta Milánó az első európai város lett, amely a lista élére került – írja a The Guardian. részletek
Parkolási rendszerváltó csomagot nyújtott be a Fővárosi Közgyűlésnek Karácsony Gergely - derül ki a főpolgármester péntek déli bejelentéséből. Ebben többek között arra tesz javaslatot, hogy szűnjön meg a zöld rendszámú autók ingyenessége, ami szerinte ma már a parkolóhelyek pazarlását eredményezi. részletek
Magyarország lakásállománya energetikai szempontból rendkívül rossz helyzetben van. Ennek javítására indult el idén júliusban az energiakorszerűsítési célú Otthonfelújítási Program, valamint a nemrég társadalmi egyeztetésre bocsátott és 2025 elejétől induló Vidéki Otthonfelújítási Támogatás. A már elindult Otthonfelújítási Program azonban nagyon lassan halad, október végéig mintegy 500 kérelmet bíráltak el pozitívan a hatóságok, és további 3-4000 van elbírálás alatt, ezért január elsejétől változtat rajta a kormány. Hogy miért lenne fontos, és mivel lehetne felpörgetni a lakásállomány korszerűsítését, arról a Magyar részletek
A Kormányzat az otthonteremtési és -felújítási ösztönzők mellett pár hónapja előhúzta a cilinderből a lakhatási válság kifejezést. Ehhez kapcsolódóan a meghirdetett Gazdaságpolitikai ... ... részletek
Noha a számuk az előző évihez képest csökkent, 2023-ban némileg erősödött a külföldi vásárlók súlya a hazai lakáspiacon. Különösen a főváros szívében és a Dunántúl egyes területein ... ... részletek