Gyakran lehet hallani az utóbbi időben, hogy a lakásárak megtorpanása miatt eljött az ideje a lakásvásárlásnak, akár befektetési céllal is. Kétségtelen, hogy hosszú távra tervezve találhatunk jó vételeket a piacon, de mi van akkor, ha az előttünk álló egy-két évben is a maximumot szeretnénk kihozni a befektetésünkből? Hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz, a hozamokat összehasonlítva megnéztük, mit jelent ez a számok nyelvén: mi történik egy év múlva, ha most 50 millió forintért kiadási céllal vásárolunk egy lakást és mi, ha ugyanezt az összeget állampapírba fektetjük? részletek
Az ingatlanpiaci lassulás az új lakásoknál is látszik, de ez sokkal inkább az épülő lakások számának csökkenésében és kevésbé az árak alakulásában jelenik meg. Bár a korábbi évek drasztikus áremelkedése jelentősen lassult, kis mértékben továbbra is felfelé kúsznak az árak. A kereslet visszaesése sem volt egységes, bizonyos kerületekben még erősödni is tudott a korábbi negyedévekhez képest. Az ELTINGA legfrissebb Budapesti Lakáspici Riportja alapján az újlakáspiac folyamatai mellett az aktuális kínálat legérdekesebb lakásait is bemutatjuk. részletek
Volt már úgy vele a kedves olvasó, hogy egy mélyet beleszippantva a budapesti levegőbe egyből érezte, hogy „itt valami nincs rendben"? Az ilyenkor általánosan felmerülő lehetőségeken túl (csatornaszag, csak hogy a legkevésbé vulgárisat említsük) talán nem gondolunk egyből arra, hogy a levegő szennyezettsége, azaz a szálló por magas koncentrációja is diszkomfortot okozhat. Sőt; vannak olyan nagyvárosok, ahol kimutatták, hogy a növekedő légszennyezettség hány évvel (!) csökkenti a városlakók életkilátásait. De mégis mekkora a még egészséges mértékű szennyezettség, és hány főváros fér bele ebbe a határba? Hol a legjobb, és hol a részletek
Ahogy lassult az ingatlanpiac és bővült a kínálat, úgy kezdtek el nőni az értékesítési idők. Ugyanakkor mindez csak az általános kép, egy jól árazott lakást jelenleg is hetek alatt el ... ... részletek
Pedig mintegy 30 ezer lakójával már most is zsúfolt a fél évszázad alatt duplájára duzzadt lélekszámú kisváros. Szentendre polgármestere szerint katasztrofális következményekkel járhat ... ... részletek
A korábbi tervekhez képest lassabban valósul meg az elektronikus ingatlan-nyilvántartás rendszere, melynek bevezetését nemrég ismét elhalasztották. A legutóbbi 2024. február eleji időpontot 2024. október elejére tolták ki, érdemes azonban már most képbe kerülni a változásokról. Az alábbiakban - szakértők segítségével - tíz pontban gyűjtöttük össze, milyen változások várhatók. részletek
Lényegében elkészült az M83-as 2x2 sávos gyorsforgalmi út Győr és Pápa között - írja az Infostart.hu. A fejlesztés eredményeként 20 perccel rövidül a menetidő Győr és Pápa között és a 83-as főút északi vonala mellett található települések forgalma is enyhül. részletek
A fűtési szezon kezdetével a lakástüzek és a szén-monoxid-mérgezés veszélyére hívja fel a figyelmet közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). részletek
Új követeléseket kapott egy nemrég tartott csúcstalálkozón Olaf Scholz német kancellár, miután az országban az utóbbi évtizedek legnagyobb ingatlanválsága zajlik. Európa legnagyobb gazdaságában a gyengélkedő építőipar miatt új intézkedéscsomagot terjesztettek a kancellár elé, hogy enyhítse a kialakult válságot - írja a Reuters. részletek
Jeff Bezos 79 millió dollárért (29 milliárd forint) megvásárolta floridai szomszédjának házát. Az Amazon alapítója még júniusban vásárolt ingatlant (68 millió dollárért) a Miami partjainál fekvő Indian Creek nevű mesterséges szigeten, amit most a szomszédos 1770 négyzetméteres házzal bővített - írja a Bloomberg. részletek
A szombat este rendezendő Magyarország-Szerbia labdarúgó-mérkőzés előtt a Puskás Aréna környékén már 17 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken. részletek
A hatodik kerületi Révay közt alakította át sétálóutcává Terézváros önkormányzata, hamarosan ünnepélyes átadó keretein belül megnyitják az útszakaszt a gyalogosok előtt. részletek
A kutatás eredményei szerint nem csak mentálisan, de fizikailag is megterhelő albérletben lakni. Egy friss kutatás rámutatott, hogy milyen fontos az ember fizikai és mentális egészsége szempontjából ... ... részletek
Technológiai korszakváltást hozott el az új építési törvény az építőiparban: a szabályozás lefektette azokat a támpontokat, amelyek a BIM hazai alkalmazásának a felgyorsítását teszik lehetővé, ezáltal teret engedve az iparág digitalizációjának. Amint ez a folyamat beérik, egy észszerűbb építőipar, gyorsabb kivitelezői piac, tudatosabb anyagfelhasználás, és összességében egy környezetkímélőbb építési ágazat alakulhat ki Magyarországon is. De vajon mi a következő lépés? Mikor csap le a digitalizációs hullám a fő-, és alvállalkozói szegmensre? Milyen akadályokat kell még leküzdeni a hatékonyabb magyar építőipar megvalósulása részletek