Múlt héten írtunk a KSH által közzétett előzetes magyar lakásáradatokról, amivel egy időben az Eurostat is közzétette az EU-s országok lakásárváltozásait. Míg a Magyarországon az előző év azonos időszakához képest 3,3 százalékkal emelkedtek a lakásárak, addig az eurózónában éves összehasonlításban 1,1 százalékkal csökkentek, az EU egészét tekintve pedig 0,2 százalékos volt az emelkedés. Az adatokat most Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője értékelte. részletek
Az otthonukat felújítók akár néhány évente is belevágnak egy ilyen projektbe, és a többség ilyenkor saját megtakarításait használja forrásként – derül ki a Praktiker országos reprezentatív közvélemény-kutatásából. Az eredmények alapján hazánkban a gyakoribb, de kisebb összegű, költséghatékony részfelújítások sokkal jellemzőbbek a teljes körű, nagy renoválásoknál. Azok, akik belevágnak a felújításba, a tapasztalatok szerint a nagy áruválaszték mellett a szakértői támogatást is fontosnak tartják. részletek
A fővárosi önkormányzat és Újbuda önkormányzata a helyi civil szervezetekkel együttműködve ismét megtámadja a déli körvasút beruházásának környezetvédelmi engedélyét - közölte a főpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón, miután kihelyezett kabinetülést tartottak a XI. kerületben. részletek
Fontos ellenőrizni a tulajdoni lapot, ami az ügyintézés – például hitelfelvétel – miatt kiemelt jelentőségű lehet. „A tavalyi év gyenge forgalma ellenére sem csökkent a 20 négyzetméter ... ... részletek
Drónnal támadták az ukrán fegyveres erők a zaporizzsjai atomerőmű hatodik blokkjának kupoláját – közölte a két éve orosz ellenőrzés alá került nukleáris létesítmény vasárnap ... ... részletek
Ahogy korábban írtunk róla, március 27-én az előző kivitelező cég, a KÉSZ Építő Zrt. elhagyta a Duna Terasz Grande területét, a beruházó pedig birtokba lépett. Jelenleg a központi rendszerek, a lakások és egyéb ingatlanegységek állapotának felmérése zajlik, és hamarosan megkezdődhet a kulcsok átadása az arra alkalmas ingatlanegységek esetében - közölte a Duna Terasz Grande. részletek
Nyugat-Európa-szerte komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt évek során két apró ingatlanpiaci szegmens: a magánkollégiumok (student housing) és a közösségi társasházak (co-living) piaca, sőt már Magyarországon és más régiós országokban is találunk példát hasonló fejlesztésekre, bár egyelőre csak kis számban. Mindez azonban jellemzően nem az alacsony keresletre, hanem a bonyolult vagy kedvezőtlen szabályozási környezetre vezethető vissza. A Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda ingatlanjogi szakértői néhány közép-európai ország – Ausztria, Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – diákszállás- és részletek
Közpark és játszótér kapott helyet a balatonfüredi Szivárvány utcában egy másfél hektáros, eddig elhanyagoltan álló területen. Az új park a pihenés mellett sportolási lehetőséget is nyújt. A hivatalos átadásra április 6-án kerül sor - írja a Balatonfüred.hu. részletek
Egyedi juttatásokat nyújtana a kormány az Országos Bírói Tanács (OBT) frissen kinevezett vezetőinek - írja a HVG. A nemrég benyújtott törvénymódosító csomag értelmében az OBT elnöke és elnökhelyettese juttatásként budapesti lakóház vagy lakás használatára jogosult. részletek
A Duna House Cégcsoport közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2024 márciusában, országosan 11 046 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 90 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. részletek
Kiemelt befektetői érdeklődés és túljegyzés mellett, 37 millió euró értékben hajtott végre kötvénykibocsátást a WING. A 35 millió euró össznévérték mellett 3 éves futamidővel, 8,90 százalékos fix kamatozással meghirdetett kötvényekre az ingatlanfejlesztő társaság minden beérkező jegyzési ajánlatot elfogadott, a tőkebevonás révén befolyt forrásokat pedig új befektetési lehetőségek kiaknázására és új ingatlanfejlesztési projektek indítására kívánja fordítani. részletek
A Mint Investments a Realitní fond KB megbízásából piacra dobta a prágai Pařižská utcában található, Louis Vuitton által bérbe vett épületet. Az épület értéke 2020-ban 1,26 milliárd cseh korona (19,7 milliárd forint) volt, de ez most meghaladhatja az 1,5 milliárd koronát (23,4 milliárd forint) - írja a thePrime. részletek
Lakógyűlés elnevezéssel újra online szavazást indított a Fővárosi Önkormányzat, ezúttal a rákosrendezői beruházásról és a járóbeteg-szakellátásról kérdezik meg a budapestieket - jelentette be a főpolgármester kedden a Facebook-oldalán. részletek
Márciusban is élénkebb volt a kereslet az eladó lakások piacán az egy évvel korábbihoz képest, de a februári bő 20 százalékos éves növekedéssel szemben 16 százalékos bővülést eredményezett a múlt hónap - áll az ingatlan.com friss elemzésében, amely a lakáspiaci kereslet és a kínálat márciusi alakulását ismerteti. Az ingatlan.com adatai szerint március végén 145 ezer eladó lakás és ház szerepelt az összesen 220 ezer hirdetésből álló ingatlankínálatban, ami 8 százalékkal több mint egy évvel korábban. 2022 márciusához képest pedig több mint 40 százalékkal több lakást és házat kínálnak eladásra. részletek