Azok, akik vásároltak már ingatlant, a leggyakrabban ingatlanhirdetési oldalakon szoktak keresni, majd az apróhirdetési oldalak, ismerősök ajánlása és a közösségi média csatornái következnek a népszerűségi sorrendben. Ezt az első pillantásra logikus sorrendet azonban felülírhatják az életkorból adódó preferenciák, derült ki az otpotthon.hu és OTP Bank felméréséből. részletek
Egyre inkább elválnak egymástól az ingatlanpiac különböző területein a minőségi, korszerű termékek a kevésbé szofisztikált megoldásoktól, előbbieknek ugyanakkor továbbra is jó piaca van, amelyen a fejlesztők, vásárlók és kivitelezők szempontjai egyaránt érvényesülhetnek – mondta el a Portfolio-nak Kiss Ákos. A Property Market nemrég kinevezett ügyvezető igazgatója szerint mind a lakás- mind pedig az irodapiacon és a szállodák esetében keresettek a minőségi projektek, sőt, az elmúlt időszak változásai révén még inkább felértékelődnek az újabb és korszerűbb ingatlanok. részletek
Az utóbbi hetekben rengeteg hírt hallhattunk a főként Törökországot és Szíriát, de további kelet-európai országokat is sújtó földrengések tragikus hatásairól. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint az 50 ezernél is több áldozatot követelő katasztrófa mintegy 110 milliárd dollár értékű anyagi kárt okozott. A nemzetközi összefogásból hazánk is kivette a részét, a kutató- és mentőcsapatok delegálásán kívül több tonnányi segélyszállítmányt küldött Magyarország az érintett területekre. A mentőcsapatokkal párhuzamosan azonban a felelősök keresése is megindult Törökországban. A török igazságügyi minisztérium részletek
Átépítik Érden a Törökbálinti út Iparos út - Folyondár utca közötti közel 1 kilométeres szakaszát és a Folyondár utcánál jelzőlámpás csomópontot is kialakítanak - írja a Magyar Építők. A projekt a SWIETELSKY Magyarország Kft. kivitelezésében nettó 681 millió forintból valósul meg. részletek
Befejezte a Birmingham Ékszerész negyedében (Jewellery Quarter) található, műemléki védettség alatt álló The Bank irodaépület felújítását a Cordia. A projekt a cégcsoport brit leányvállalata, a Cordia Blackswan által jegyzett, a Great Hampton Street megújítását célzó városnegyed-rehabilitációs projekt fejlesztése. részletek
A magyar szabályozásban is megjelenhet az épületek fenntarthatóságát igazoló zöld útlevél – hangzott el a Baker McKenzie ügyvédi iroda és a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó vállalat közös kerekasztalbeszélgetésén. részletek
Hamarosan jöhetnek a zöld fogyasztóbarát lakáshitelek. Áprilistól legalább a kezdeti költségek egy részét el kell engedniük a bankoknak az ilyen kölcsönöknél, ha minősített fogyasztóbarát ... ... részletek
Azok, akik vásároltak már ingatlant, a leggyakrabban ingatlanhirdetési oldalakon szoktak keresni, majd az apróhirdetési oldalak, ismerősök ajánlása és a közösségi média csatornái következnek ... ... részletek
Megkezdődött a budapesti Rác fürdő rekonstrukciójának a megtervezése, a felújítást követően 2002 után először látogathatják fürdőzők a létesítményt. részletek
Az építőipar szinte mindenhol az egyik legfontosabb ágazata a gazdaságnak, mind a foglalkoztatottak száma, mind a beruházási volumen tekintetében. Bár az építőipari beruházások értéke valójában nem egy GDP-részarányos mutató, mégis jó viszonyítási alapot ad ahhoz, hogy a gazdaság méretével összehasonlítsuk a beruházási volument. Az alábbiakban ez alapján hasonlítottuk össze az unió országait, kiegészítve Svájccal és Norvégiával. Nézzük, hogy áll az európai listán Magyarország! részletek
Az M3-as autópályán, Hatvan térségében a 60-as km-nél az erősödő szél miatt az autópályán porátfúvás alakult ki, fokozott óvatossággal közlekedjenek - figyelmeztetett az Útinform szombat délután. részletek
Több fővárosi kerületben és a megyeszékhelyeken is csökkent az állandó lakosok száma a múlt évben, az agglomerációs települések ugyanakkor szerte az országban népszerű költözési célpontnak ... ... részletek
Elmaradt a lakáspiaci összeomlás, ám tény, hogy a vásárlók tudatosabbak, megfontoltabbak és igényesebbek a korábbiaknál. Többet számít a döntéshozatalban a megfelelő finanszírozás, az alacsony energiaköltség, új igények merülnek fel a lokációt illetően, és változik számos egyéb tényező is. Lényegesen többet számít a személyes tájékozódás, a vevők a puszta internetes információkon túl számos lényeges kérdést feltesznek a lakáspiaci szereplőknek. Erre ad jó alkalmat minden érintett cégnek a Portfolio Lakás Kiállítás, amely április 21-23. között több ezer látogatót vár a MOMsport Uszoda és Rendezvényközpontban. részletek
Egy egykori faárugyárból kialakított korábbi hajléktalanszálló helyén hozhatják létre a magyar honvédség történetét bemutató intézmény új otthonát - írja a 24.hu. A Hadtörténeti Múzeum Várnegyedből történő áthelyezésének ötlete először 2022 nyarán merült fel. részletek