Bevezetné a zöld útlevelet és úgynevezett zöldkártyával egészítené ki az épületenergetikai tanúsítványokat a magyar építészetről szóló törvény koncepciója. A kártya célja, hogy kiegészítő információt adjon az épület épített zöld környezetére, esetleges zöld közműellátására vonatkozóan. Emellett a gépjárművekhez hasonlóan az épületek is szervízkönyvet kapnának, amelyek a karbantartással, felújítással, átalakítással, bővítéssel kapcsolatos információk vezetését és az ezekre vonatkozó dokumentumok tárolását szolgálnák. részletek
Bár az utóbbi időben lassulni kezdett az új lakások eladása is, továbbra is megvannak az átlagnál sokkal népszerűbb kerületek. Az ELTINGA által frissen közzétett Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisában megnéztük, melyek a legnépszerűbb kerületek, és azokban mennyi lakást adtak el a téli hónapokban. részletek
Kiadta a részletes, budapesti újlakáspiacra vonatkozó adatait az ELTINGA, így a Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb számai alapján megnéztük, hogy a fővárosi kerületekben mennyibe kerül ma egy új lakás. Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a jelenlegi átlagos négyzetméterár Budapesten 1,43 millió forint, ami mögött most is hatalmas kerületi különbségek vannak. Nézzük, hol, mennyibe kerül ma egy átlagos új építésű lakás! részletek
Egyre népszerűbbek a különböző szigetek a nemzetközi turizmus célpontjai között, amit a szállodaipar is igyekszik kihasználni. Görögországtól a Seychelle-szigetekig számos luxusszálloda építése zajlik, melyek közül most a Bloomberg listája alapján hetet mutatunk be. A szállodákban közös, hogy mindegyiket az idei évben fogják átadni / adták át. részletek
Nagyon zavaró tud lenni, ha a lakásunk közelében tartósan olyan tevékenység zajlik, ami nem teszi lehetővé az otthoni pihenést, sőt egészségkárosító hatása is van. Ilyen lehet például egy közeli autópálya zajszennyezése, az alattunk lévő étteremből kiáramló szagok, de akár egy vizesedő szuterén is. Ezek a tényezők erős értékcsökkentő hatásként jelennek meg az ingatlan árában, de hogy pontosan mit is jelent ez, arról Csorba Dániel, ingatlanértékesítő, vlogger, egy felmérésben kérdezte meg a szakmát. Összesen több mint 100 értékesítő mondta el véleményét arról, hogy a különböző zavaró tényezők, megítélésük szerint, részletek
Hiába az egyik legkedveltebb hazai célpont, a Balaton partján is jóval nehezebben indul a megszokottnál a lakáspiaci főszezon, a kereslet erősen visszaesett. Az OTP Ingatlanpont szakértői látják ugyan az életjeleket is, de úgy vélik, az eladók még csak most kezdik az alkalmazkodást az új helyzet adta feltételekhez, miközben a kereslet is nagyon megváltozott. részletek
Az építőiparban jelentkező általános munkaerőhiány kapcsán gyakran felmerül, hogy hogyan változott az ágazat alkalmazottainak keresete. Vajon hol tart most egy építőiparban dolgozó jövedelme a nemzetgazdasági átlaghoz képest? És az iparágon belül milyen tevékenységekkel lehet a legjobban keresni? Az ÉVOSZ tanulmánya és a KSH számai alapján ennek néztünk utána. részletek
A 2023-as évi várakozásait, a tavalyi év legfontosabb trendjeit, változásait, számait mutatta be a Cushman&Wakefield a magyar ingatlanpiac vonatkozásában: ezek alapján az ingatlanbefektetési piac egyértelműen lelassult, a budapesti irodapiacon azonban a bérlői kereslet továbbra is megvan, a logisztikai ingatlanoknál már vége az egyeduralomnak és egyre inkább többszereplőssé válik a piac, a kiskereskedelmi szektorban a felújításoké lehet a főszerep, míg a szálláshelyeknél közel 10%-kal növekedhet a hotelszobák száma a következő 3 évben - áll "The Hungarian Real Estate Markets Outlook 2023" című riportban. részletek
Az építőipari szakképzés intézményrendszere továbbra is rendkívül szétaprózódott. A Szakképzési Törvény módosítása lehetővé tette a képzésben érdekelt vállalkozások, képző intézmények és a tanulók szorosabb együttműködését, de az építőipari duális képzésben továbbra sem vesznek részt kellő számban a vállalkozások és a pályaorientáció is gyenge. Ennek javítása érdekében az ÉVOSZ javaslatokat fogalmazott meg. részletek
Bár az építőipar egésze visszaesésre számít, van egy alpiac, ami töretlen lendülettel hozza az újabb és újabb fejlesztéseket. 2022-ben rekordévet zárt a hazai ipari és logisztikai ingatlanok piaca, mind az új fejlesztések, mind a bérbeadási volumen, és még a vidéken átadott beruházások tekintetében is. De nincs megállás, továbbra is van kereslet ezekre az új építményekre, amit a bérleti díjak 10–15 százalékos növekedése melletti rekordalacsony 4 százalékos üresedési ráta is bizonyít. 2023-ban a félmillió négyzetmétert is meghaladó területű logisztikai és ipari ingatlan készülhet el, amelyek több mint 60 százalékára már részletek
Napjainkra Magyarországon is jelentkezik az Európában tapasztalható lakhatási krízis. Ennek magyaros változata a lakásvagyon műszaki állagának gyors romlása, öregedése, ahol a tulajdonos nem költ megfelelően a lakásfelújításra, a lakhatás minőségére. A drasztikus áremelkedések következtében ráadásul ez tovább fokozódhat, a lakosság lakáscélú megtakarítása nem elegendő a feladatok finanszírozásához, mindenképp hitelekre van szükség. Kétszámjegyű kamatok mellett azonban az emberek nem vesznek fel lakáscélú hitelt, kivárás tapasztalható. Ma Magyarországon a lakásgazdálkodásnak elsődlegesen nem szabályozási kérdések és részletek
Lakossági fórumon ismertette a Bayer Construct Zrt. Zugló új városnegyedének módosított terveit. A beruházó elmondta, hogy a városnegyedben jelentősen módosul az iroda és lakóépületek aránya. Az eredetileg tervezett 950 lakás helyett az új terv szerint csak 168 lakás épül, ami mellé 10 000 négyzetméteren bevásárlóutca, 130 000 négyzetméteren iroda és 42 000 négyzetméteren parkosított terület létesül. Az épületek köré 550 fát telepítenek, valamint további 185 fát a megújuló közterületeken helyeznek el. részletek
A Nyugati téri felüljáró lebontását javasolja Karácsony Gergely főpolgármester és Soproni Tamás, Terézváros polgármestere. A főpolgármester közösségi oldalán közzétett videóból kiderül, hogy a felüljáró lebontása mellett a Nyugati tér fejlesztése is fontos lenne, de ezt jelenleg akadályozza a felüljáró. részletek
Március 20-a, hétfő délutántól a 3-as metró hétköznap újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel. részletek
Világszerte több országban is csökkenni kezdtek a lakásárak az utóbbi egy évben és a folyamat az előttünk álló időszakban is folytatódhat. A Reuters ingatlanpiaci elemzők körében végzett globális közvélemény-kutatása szerint a lakásárak további esése van kilátásban, miután az Egyesült Államok kamatszintjei valószínűleg még magasabbra fognak emelkedni. részletek