A lakossági jövedelmek látványos emelkedése és a gyerekes vagy gyerekeket vállaló családokat célzó állami támogatások erősen ösztönzik a keresleti oldalt, ahol a felpörgő infláció ... ... részletek
A 4 és fél kilométeres Duna alatti vasúti alagút megépítésével eltűnne a Déli pályaudvar a Föld felszínéről. Bel-Budán a sínek elvágó hatása megszűnne, értékes területek szabadulhatnának fel, valamint a Nyugati pályaudvar egy jelentős része is felszabadulna"- mondta el Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, a Budapest Fejlesztési Központ és a Portfolio október 6-i "Vasút a Duna alatt" konferenciáján. részletek
Elkezdődött az építési alapanyagok árának csökkenése, de a korábbi szintre már nem fognak visszatérni - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában. A szakember a kormányzati intézkedéseket is értékelte, amelyek szerinte csak részben érték el a céljukat. részletek
A XIX. század vége óta fejpályaudvari rendszerben működik Budapest és ebben a XX. század sem hozott változást, 130 éve nem történt átfogó fejlesztés. Ahhoz azonban, hogy több vonat érkezhessen be az agglomerációból, elengedhetetlen a kapacitás növelése és a meglévő rendszer teljes korszerűsítése – mondta el a Budapest Fejlesztési Központ és a Portfolio október 6-i "Vasút a Duna alatt" című konferenciáján Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. részletek
Évszázadot meghatározó átalakításokat terveznek a Duna alatti vasúti alagút megépítésével párhuzamosan, a budapesti pályaudvaroknál. A Déli eltűnne, a Nyugati pályaudvar és környéke nemcsak átrendeződne, de a fejlesztést követően egyértelműen ez válna Budapest főpályaudvarává. Milyen megállókat alakítanának még ki? Milyen formában, és hogyan zajlana az alagút építése? - Ezekről a kérdesekről is szó volt a Budapest Fejlesztési Központ és a Portfolio október 6-i "Vasút a Duna alatt" konferenciáján. részletek
Megduplázódik Budapest vasúti forgalma, kikerülnek a vágányok a Nyugati nagycsarnokából, valamint a pályaudvar körülötti közvetlen városrész is teljesen megújul - csak néhány érdekesség, ami elhangzott a BFK és a Portfolio közös rendezésű Vasút a Duna alatt című konferenciáján. A délelőtti előadók beszéltek még a Vasúti alagút ambíciózus tervét kiegészítő projektekről, a környék további fejlesztéseiről mely nem csak a helyi 4 millió ember életét változtathatja meg, hanem mindenkiét Magyarországon. részletek
A finanszírozás mechanizmusát az adja, hogy valamibe befektetünk, annak hatására létrejön egy infrastruktúra, ami olyan előnyökkel jár a munkavállalók, a lakosság, az infrastruktúrát használók és az ingatlantulajdonosok számára, ami több pozitív eredménnyel jár, mint a kezdeti befektetett tőke - mondta el a Budapest Fejlesztési Központ és a Portfolio október 6-i "Vasút a Duna alatt" című konferenciáján Antonio Beltrán Arranz, a Steer vezető tanácsadója. Balás Gábor, a HÉTFA Kutatóintézet és Elemző Központ ügyvezetője pedig a projekt konkrét előnyeit foglalta össze. részletek
Egy extrém építőipari áremelkedés utáni időszakban vagyunk, egy olyan helyzetben, amikor a kiszámíthatatlanság a lakáspiaci megrendelők oldalán is már érezteti a negatív hatását. Az építtetők, vagy a felújítók tanácstalansága további kérdőjeleket eredményez a jövőt illetően, miközben nemcsak az anyagárak, hanem a telekárak növekedésével is meg kell küzdenie az újonnan építkezésbe kezdőknek. Az elmúlt időszakban látottakról, a tapasztalatokról kérdeztük Dr. Rázsóné Szórády Csillát, az újHÁZ Centrum vezérigazgatóját a 2021-es Property Investment Forum konferencián.
Címlapkép forrása: Getty Images részletek
A Déli Körvasút fogja az egyik legjobban megtestesíteni a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia vízióját. Hogy mit is jelent a vasútfejlesztési stratégia, milyen ütemezéssel, milyen feladatok valósulhatnak meg, melyiknek mi a jelentősége, arról Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója beszélt a Hungrail Magyar Vasút 2021 Konferencián. részletek
2020 márciusa óta felismertük, hogy a COVID-19 ugyan kiszámíthatatlan, azonban megtervezhetjük a munkahelyeket oly módon, hogy korlátozni tudjuk a fertőzések terjedését. Mi a lényeges az irodák átalakításában, valamint az egészség és biztonság, a kényelem és fenntarthatóság, illetve az irodai felhasználók magánélethez való joga közötti megfelelő egyensúly megteremtésében? részletek
Információink szerint jelentős változás előtt áll az ingatlanpiac egyik meghatározó nemzetközi vállalata, amelynek Magyarországon is van érdekeltsége. A vállalati ingatlanokra szakosodott, bérlőképviselettel foglalkozó, amerikai székhelyű Cresa és független, de a Cresa hálózathoz tartozó európai irodái közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy elválnak útjaik. Ez többek között érinti a Cresa londoni, párizsi, varsói és budapesti képviseletét is. részletek
Felújította a XII. kerületi önkormányzat a tulajdonában levő, leromlott állapotú Alkotás utca 21. szám alatti házat, ahol kedvezményes lakhatási lehetőséget biztosít az intézményeiben ... ... részletek
Sokmilliós négyzetméterár, egyedi árképzés és fokozódó kereslet jellemzi a luxuslakások piacát, ahol már milliárdos ügyletek születésére is van példa. A lokációt a korábbinál rugalmasabban ... ... részletek
A kiadó ingatlanok között egyre több az állatbarát - derül ki az ingatlan.com állatok világnapjára készített - az elmúlt években feladott több mint 420 ezer albérlethirdetés adatain alapuló ... ... részletek
Átadták a több mint 3,1 milliárd forintból felújított füzérradványi Károlyi-kastélyt vasárnap - adta hírül az MTI. Európai uniós támogatást 1,7 milliárdot használtak fel a munkákhoz. ... ... részletek