December 1-jén, a hatodik kerületi HubHuB közösségi irodában tartotta meg első gyűlését a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) által életre hívott Smart Budapest Közösség. Az együttműködési platform célja, hogy a városinnovációért felelős fővárosi döntéshozókat összekapcsolja a budapesti vállalkozói szféra azon szereplőivel, akik hatékonyan képesek segíteni a városvezetés Smart City Stratégiájának megvalósítását. részletek
A homlokzat felújítása már zajlik, most pedig belső tér is megújul a Kútvölgyi klinikán - derül ki Fürjes Balázs Facebook bejegyzéséből. A beruházás keretei közt összesen 7 emeleten újul meg a kórház, melyre a kormány 5 milliárd forintot biztosít. A munkálatok 2022 őszére fognak elkészülni. részletek
A fővárosban közlekedő gépjárművek száma folyamatosan emelkedik és az ezzel együtt járó lég- és zajszennyezés, forgalomnövekedés, parkolásra használt közterületek bővülése jelentősen rontják a budapesti lakosok életminőségét. A parkolási lehetőségek csökkentése és a tágabb értelemben vett forgalomcsillapítás ezen a helyzeten változtathatna és áttételesen ugyan, de az ingatlanpiacon is éreztethetné jótékony hatását. Január elsejétől a VII. kerületben is elindul az átmenő gépjárműforgalom csökkentését célzó kizárólagos lakossági parkolás, ennek kapcsán az OTP Ingatlanpont az autózás visszaszorításának lehetséges részletek
Szándéknyilatkozatot írt alá a MOL és az Alstom, miszerint a két vállalat vizsgálni kezdi a hidrogéntechnológia alkalmazási lehetőségeit a vasúti közlekedésben - tudtuk meg az Alstom sajtóközleményéből. A vasúti cég hidrogénvonatát más országokban már sikeresen forgalomba helyezték, itthon ebben a MOL lehet a partnere, hiszen az olajcég évente így is 150 000 tonna hidrogént termel ki. részletek
A logisztikai szektor kétségkívül az ingatlanpiac egyik jelenleg kiemelkedő szegmense. A járvány és a lezárások hatására a megnövekvő internetes kereskedelem óriási igényeket támasztott a raktárbővítések felé, ami a lezárások magunk mögött hagyásával sem csillapodott. Az ipari ingatlanok fejlesztésével foglalkozó cégek ezt a fellendülést próbálják minden erejükkel kihasználni, amit a VGP számai is kitűnően példáznak. részletek
Az elmúlt másfél évben a logisztika az egyik, ha nem a legprosperálóbb ágazata lett az ingatlanpiacnak. Az ilyen irányú fejlesztések egyre inkább bekerültek olyan ingatlancégek profiljába is, akik korábban egészen más területen voltak érdekeltek. Közéjük sorolható a Biggeorge Property is, aki meglátva a szektorban rejlő lehetőséget a tavalyi évben „LogStar” néven elindította új logisztikai üzletágat. Hogy pontosan mi a célja ezzel, milyen fejlesztéseket tervez megvalósítani, hogy látja az ágazat jövőjét, arról a cég tavaly év végén kinevezett fejlesztési igazgatójával, Lippai Ritával beszélgettünk. részletek
Március közepén indul a VI. kerületi Podmaniczky utca Teréz körút és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti 300 méteres szakaszának felújítása - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben csütörtökön. részletek
Átadták ma délután az új, akadálymentesített gyalogos és biciklis átjárót a Városmajor, Krisztinaváros és a Széll Kálmán tér között - jelentette be Fürjes Balázs közösségi média oldalán. részletek
Drasztikus ütemben emelkednek Magyarországon a lakásépítés költségei. Az MNB lakáspiaci jelentése szerint mind a 2018-2020 közötti időszakot, mind csak az idei év első félévét tekintve vezetjük az európai uniós mezőnyt. Előbbi esetén éves szinten közel 9%-ot emelkedtek a lakásépítés költségei, az idei év első félévében pedig több, mint 16%-ot. A drágulást korábban a munkaerőhiány fűtötte, az idei évre azonban egyértelműen az alapanyaghiány lett az emelkedés fő mozgatórugója. Ugyan az utóbbi tényező globális szinten jelentkező folyamat, a hazai építőipar kapacitás-problémái miatt mégis hazánkban érezteti legjobban a hatását. részletek
Befejeződött a Budavári Palota részletes felmérése és megkezdődött az épületegyüttes teljes helyreállításának tervezése. Az első látványtervek is elkészültek a megújuló műemlékről - tájékoztatta a nagyérdeműt a Nemzeti Hauszmann Program közösségi média oldala. részletek
A CPI Property Group az Immofinanz legnagyobb részvényese lett, és vételi ajánlatot jelentett be a vállalat összes részvényére - közölte péntek esti közleményében a cég. részletek
Áder János köztársasági elnök Kék bolygó nevű klímavédelmi alapítványa céget alapított, amely egy legalább 1,5 milliárd forint értékű villaépületet vett a II. kerületben, a Pasaréti ... ... részletek
Átadták a budapesti Széll Kálmán téren a régóta fennálló gyalogosforgalmi akadályok áthidalását szolgáló átjárót csütörtökön - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Lift is segít ... ... részletek
Az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelőhöz tartozó Kútvölgyi tömb toronyépület belső felújítására 5 milliárd 84 millió forintot biztosított a kormány. ... ... részletek
A magyar tetőfedő szakma a világ élvonalába tartozik - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki köszöntötte a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség (IFD) idei világbajnokságán ... ... részletek