A milliós négyzetméterár sem állítja meg a lakásvásárlókat: kapkodják az új lakásokat

2021-09-24 09:08
A nyári új lakáskínálat nem tudta tartani a lépést az eladott mennyiséggel, így ismét 7 ezer alá csökkent a szabad, még megvásárolható budapesti új otthonok száma. Bár nem volt rekord a  értékesítési szám, az elmúlt 3 év távlatában még így is sok, mintegy 1900 új lakást vásároltak meg Budapesten, amellett, hogy már elérte az 1 millió forintos átlagot a négyzetméterár. Úgy tűnik, hogy a XIII. kerület újra és újra nagy kedvence a vásárlóknak, ugyanis a korábbi negyedévhez képest minden kerületben csökkent valamelyest az eladott új otthonok száma, miközben Angyalföldön közel 130-al több új lakást vettek meg 2021 nyarán - a
részletek

Mennyiért vehetünk új lakást a megyei jogú városainkban?

2021-09-24 09:07
Bár gyengébben indult az idei év, a harmadik negyedévben már 19 százalékkal több új építésű lakás kivitelezése kezdődött el a megyei jogú városokban, mint 2020 azonos időszakában - derül ki az Otthon Centrum elemzéséből. Ezzel együtt az árak is meglódultak, egy év alatt 12,9 százalékkal emelkedtek, Székesfehérvár pedig Debrecent megelőzve állt az új építésű lakások árrangsorának élére.
részletek

Közel 50 millió euró hitelt kap a Futureal az MKB Banktól

2021-09-24 09:06
A Futureal közel 50 millió euró (mintegy 17 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá az MKB Bankkal a Budapest ONE irodapark 3. ütemének finanszírozására. Az emberközpontú és környezetbarát irodakomplexum befejező fázisát 2022 második felében adják át.
részletek

Jövő év elejéig tarthat a nagy alapanyaghiány

2021-09-24 09:05
Hónapok óta másról sem szól az építőipar mint az alapanyagárak drasztikus emelkedéséről. Mint ahogy azt már megannyiszor megírtuk és a szakértők elmondták, az elszálló árak okait a világpiaci folyamatokban kell keresni. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy nem csak kis hazánk szenved az áremelkedéstől, hanem Európa nagy része is - derül ki az ING riportjából. Az elemzés szerint a szektor dolgát nem csak a dráguló alapanyagok nehezítik, hanem a munkaerő egyre növekvő hiánya is.
részletek

Képeken az "Év háza" pályázat győztesei

2021-09-24 09:04
Egy elegáns sasadi villa és a MOME Campus lettek idén az "Év háza" pályázat győzetesei. A 2008-ban újjáélesztett szakmai pályázaton családi ház, kis társasház, valamint középület kategóriában oszt ki fődíjat a zsűri, ami mellett két szakmai és további 5 támogatói díj odaítéléséről is dönt, sőt a szervezők második éve a közönség véleményét is megkérdezik.
részletek

Elszálló magyar építőanyagárak: belekötött az Európai Bizottság a kormány fellépésébe

2021-09-24 09:03
Az elszálló magyarországi építőanyagárak letörésére felállított rendszer, amely előzetes kiviteli engedélyhez köti az unión belüli, illetve kívüli kivitelt, olyan korlátozást jelent, amelyet úgy tűnik, hogy „nem támasztja alá igazolható, közérdeken alapuló kényszerítő ok” – állapította meg csütörtökön az Európai Bizottság. Ezért és több más ok miatt, amelyek uniós jog megsértésére utalnak, ma felszólító levelet küldött a testület a magyar kormánynak, hogy két hónapon belül adjon magyarázatot a lépéseire.
részletek

Hol tart jelenleg a Városliget fejlesztése?

2021-09-24 09:02
A Városliget felújítása sokáig húzódott a politikai csatározás frontvonalában. A nagy társadalmi visszhang ellenére a projekt azonban töretlenül halad és ahogy teltek az évek úgy az emberek is egyre elfogadóbbak lettek a fejlesztés kapcsán. Jelinek Balázs, a Városliget Zrt. működési vezérigazgató-helyettese Portfolio Property Investment Forum 2021 konferenciáján tartott előadásán ismertette a projekt jelenlegi helyzetét és a park egyre bővülő funkcióit.
részletek

Új szálloda építése kezdődik Debrecenben

2021-09-24 09:02
Az alapkőletétellel hivatalosan is elkezdődött Debrecen legújabb szállodájának építése. Az A-Híd egy hétemeletes szállodát épít fel a református egyetem közvetlen közelében - írja a Magyarépítők.hu. A hotel összesen 101 szobás lesz.
részletek

Tíz év alatt szinte minden területen duplázott a lakáspiac

2021-09-24 09:01
A lakóingatlan-piac számos meglepetést tartogatott az idei évben: míg januárban a legfőbb kérdés az volt, hogy meddig csökkenhetnek az árak, ősszel már ismét azt kellett latolgatni, hogy meddig drágulhatnak még az ingatlanok. A folyamat azonban korántsem példa nélküli, az elmúlt tíz évben számos alkalommal gondolhattunk arra, hogy már tényleg nincs hová növekednie az áraknak. Az OTP Ingatlanpont szakértője az elmúlt évtized főbb magyarországi lakáspiaci mérőszámait elemezte.
részletek

Az MKB finanszírozza a Futureal irodaprojektjének harmadik ütemét

2021-09-23 15:01
A Futureal közel 50 millió euró (mintegy 17 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá az MKB Bankkal a Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1–M7 autópályák fővárosi ... ...
részletek

Így lehet olcsóbb a tégla a GVH szerint

2021-09-23 15:01
Lezárult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) téglapiaci ágazati vizsgálata. A versenyhatóság azt ajánlja az építkezőknek, hogy több helyről kérjenek be árajánlatot, mivel jelentős eltérések ... ...
részletek

Uniós támogatásból épül a mohácsi áruforgalmi kikötő

2021-09-23 15:01
Csaknem nyolcmilliárd forintból épül új országos közforgalmú kikötő Mohácson, ebből az EU-s támogatású Integrált közlekedésfejlesztési operatív programból (Ikop) 7,6 milliárd forintot ... ...
részletek

Egy sasadi villa és a MOME Campus nyert az idei Év háza pályázaton

2021-09-23 15:01
Elegáns sasadi villa és a MOME Campus lett idén az Év háza. A Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai védnökségével kiírt rangos elismerésére idén 13 ... ...
részletek

Meddig drágulnak még a lakások?

2021-09-23 15:01
Az elmúlt 10 év statisztikáira elmondható, hogy szinte minden ingatlanpiaci mérőszám megduplázódott és évről-évre rácsodálkozunk a lakóingatlanok aktuális árszínvonalára, de még mindig ... ...
részletek

Az avarégetés már tilos, de az önkormányzatokon múlik a bírságolás

2021-09-23 15:01
Egy tavaly nyáron elfogadott törvénymódosítás értelmében 2021. január elsejével már nem az önkormányzatok döntenek az avarégetés tilalmáról. Viszont a veszélyhelyzet most mégis helyi ... ...
részletek