Ha az emberek többségét megkérdezzük arról, hogy szerintük melyik az ország legdrágább városrésze sokan kapásból rávágják, hogy a Rózsadomb, esetleg a Monopoly kedvelői azt, hogy a Duna-korzó. Noha... részletek
A TriGranit elindította a budapesti Millennium Városközpont befejező elemének, a Millennium Gardens irodaháznak az építését. A 2020-as várható átadást követően az épület mintegy 37 ezer... részletek
A kormány 2022-ig 4000 milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre az ország logisztikai pozíciójának erősítése érdekében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter... részletek
Bár az építőipar termelése áprilisban is meghaladta az egy évvel korábbit, a kapacitáshiány továbbra is gond: az elmúlt két évben a Futureal tapasztalatai szerint 40-45 százalékkal emelkedtek az... részletek
Az elmúlt bő négy év áremelkedési trendje a lakótelepi lakások felől indult. Mivel a vásárlók fő motivációja a fellendülés első éveiben a befektetés volt, a legolcsóbb, de kiadással jól hasznosítható... részletek
A jövőben kiszámíthatóbbá válhat, hogy az építtetők mikortól zavarják jogilag is a szomszédokat, továbbá az is, hogy a zavarás milyen következményekkel jár, köszönhetően a Kúria iránymutatásával összhangban ... ... részletek
A magyarországi ingatlanpiac fellendülésének köszönhetően az ingatlanközvetítői szakma is virágzását éli, és újra egyre többen választják a magas fizetéssel kecsegtető lehetőséget - derül ki a Duna House ... ... részletek
Áprilisban az építőipari termelés volumene 14 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a nyers adatok szerint. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 7, az egyéb ... ... részletek
A Fővárosi Törvényszék június 14-én, nem jogerősen, valamennyi vádlottat felmentette a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntetőügyben - adta hírül a Fővárosi ... ... részletek
Reggel lángolni kezdett egy raktárépület Budapesten, a Frangepán utcában. A Ramiris Kft. telephelyén valószínűleg egy meghibásodott fénycső. Az Index szerint a cég Seszták Miklós korábbi miniszter érdekeltségi ... ... részletek
Az elmúlt években jelentősen emelkedő lakásárak a jövedelmek párhuzamos növekedése miatt ugyan nem rontottak drasztikusan a lakásvásárlók helyzetén, az állami támogatások ugyanakkor relatíve egyre... részletek
Első ütemben mintegy 2,5 milliárd forintot fordít négy vidéki bevásárlóközpont korszerűsítésére az Indotek Group. Az elkövetkező hetekben-hónapokban startoló beruházások részeként a társaság... részletek
A korábbi évek aukcióit követően ismét online ingatlanárverést indít a CIB Csoport visszavett ingatlanok értékesítésével foglalkozó leányvállalata, a Recovery Zrt. Aki kedvező áron szeretne lakó-... részletek
Eloltották a tűzoltók a XIII. kerületi Frangepán utcában keletkezett tüzet, jelenleg az utómunkálatok zajlanak - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel... részletek
Korai lenne már most a lakásáfa kulcsáról dönteni - válaszolta egy kérdésre Varga Mihály a 2019. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat beterjesztését követően. A kedvezményes áfakulcs ugyanis... részletek