Hamarosan eljut Debrecenbe a Tisza vize

2023-04-28 21:04
Jól haladnak a Civaqua-program első ütemének kivitelezési munkái: a 15 kilométeres vezetékrendszer kiépítéséből már csak 600 méter van hátra, és a Tisza vize a Keleti-főcsatornán keresztül eljut Debrecenbe, a Tócó-patak forrásvidékére – közölte a város polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.
részletek

A kutatók már tudják, hogyan fogunk vásárolni és szórakozni 10 év múlva

2023-04-28 21:03
A technológia, a környezet és a gazdaság változása folyamatos kihívásokat gördít a cégek elé, a több milliárdos fejlesztéseket azonban nem lehet napi szinten újratervezni. A Gránit Pólus vezetője szerint ezért időben fel kell ismerni azokat a trendeket, amelyek hosszabb, akár 10-15 éves időtávon határozzák meg életünket. A szakember szerint négy olyan megatrend látható, amely segít alkalmazkodni az állandó környezeti, technológiai, gazdasági változásokhoz.
részletek

Megalakult az Okosotthon Szövetség

2023-04-28 21:02
2023. március 3-án megalakult a Magyar Okosotthon és Épületautomatizálási Szövetség, rövid nevén Okosotthon Szövetség. A szövetség 14 tagvállalattal kezdte meg működését, elnökének pedig Zsák Pétert, a Smartopert Kft. ügyvezetőjét választották meg.
részletek

Lassult a lakbérek emelkedése - Itt lehet a legdrágábban és legolcsóbban kiadó lakást találni

2023-04-28 21:02
Az előző két havinál mérsékeltebb ütemben folytatódott a lakbérek emelkedése márciusban: országosan 0,8, a fővárosban 0,9%-kal lettek magasabbak egy hónap alatt, Budapest valamennyi kerületcsoportjában emelkedtek. A nominális lakbérek növekedési üteme éves összevetésben továbbra is alacsonyabb az inflációnál, emiatt reálértékük 5–6%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az előző hónaphoz mért reállakbérek a februári enyhe emelkedést követően márciusban stagnáltak - derül ki a KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexéből.
részletek

Beteljesülhet az ingatlanpiaci jóslat, jó hír a lakáskeresőknek

2023-04-28 08:01
Tavaly az év utolsó negyedévében megindult a használt lakások árának csökkenése, a tendencia várhatóan idén is folytatódik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint ... ...
részletek

Így lehet ingyen lakáshoz jutni, még felújításra is marad pénz

2023-04-28 08:01
A lakásvásárláshoz kapcsolódó támogatások és kedvezményes hitelek – csok, Falusi Ccsok, babaváró hitel – eltérő mértékben jelentenek segítséget az ország különböző pontjain. ... ...
részletek

A milliárdosoknak is lakniuk kell valahol: mutatjuk a hazai piac legdrágább kecóit

2023-04-27 13:02
Nettó hatmilliárd forintos irányárral egy Andrássy úti palota ma a legdrágábban kínált lakóingatlan Magyarországon, Lagzi Lajcsi mocsai kastélya pedig csak ezüstérmes a lakáspiaci toplistán. ... ...
részletek

Meglepő dolog történt az egyik legfontosabb lakáspiacon

2023-04-27 13:02
Egy friss felmérés szerint márciusban Németországban már emelkedni kezdtek a lakásárak, elsősorban az újépítésű ingatlanok drágulása miatt. A használt lakásoknál egyelőre még nem látszik ... ...
részletek

A 10 százalék feletti alku sem ritka a mostani lakáspiacon - Ezekből a lakásokból tudtak a legnagyobbakat alkudni a vevők

2023-04-25 04:02
Az alku mértéke az összes ingatlantípust és állapotot figyelembe véve, országos szinten átlagosan 8% körül alakult idén, azonban az irányár alatt ingatlanhoz jutó vásárlók több mint ötöde, 21,3%-a, ennél is magasabb, 10% feletti mértékben tudta érvényesíteni a vevői alkut a Duna House adatai alapján.
részletek

A pesti belváros szintjére ugrottak a lakásárak egy eldugott magyar faluban

2023-04-25 04:01
Van egy kis falu Borsodban, ahol a beszámolók szerint budapesti szinten vannak a lakásárak. Az okok mögött egy érdekes helyzet áll, egy közel száz éve halott csodarabbi, akinek azóta is csodájára járnak a gyakran külföldről érkező zarándokok, folyamatos keresletet adva ezzel a helyi lakáspiacnak - írja a 24.hu.
részletek

Hirtelen fellendült a lakáshitel-felvételi kedv

2023-04-24 16:02
Az elmúlt hetekben nőtt a lakáshitelek iránti érdeklődés, tíz százalékkal többen finanszíroznák részben kölcsönből az ingatlanvásárlást. Főleg a szezonalitásnak köszönhetően nőtt ... ...
részletek

Most még a bérlők diktálnak, de jönni fog a bérbeadói fordulat

2023-04-23 17:01
2023 első negyedévében már 12,2 százalékra kúszott fel a budapesti irodapiac üresedési rátája, míg a nettó abszorpció negatív tartományba került. A legfontosabb irodapiaci adatokról a BRF legfrissebb elemzése alapján már beszámoltunk, de arra is kíváncsiak voltunk, hogy mit gondolnak a hazai tanácsadók a változásokról, aggasztónak találják-e a magas üresedési rátát, vagy ez is beleillik a nemzetközi folyamatokba. Egy kétrészes sorozatban mutatjuk be a szakértői válaszokat, az első megjelenése után, újabb három tanácsadót kérdeztünk meg: a Robertson Hungary, a JLL és az Eston szakértői szólaltak meg.
részletek

Nem jön összeomlás, de mire kell számítanunk akkor a hazai lakáspiacon?

2023-04-22 20:03
A lakásvásárlók egy jelentős részét rendre a befektetési célú vásárlók adják, akik döntéseiken keresztül nemcsak a keresletre, de az árak alakulására is erős hatással vannak. Bár kisebb csoport, de bizonyos térségekben a külföldi vásárlók jelenléte is meghatározó, így legutóbbi Hangulatfelmérésünkben ennek kapcsán is megnéztük, mik a szakértői várakozások. Végül a hitelfelvételi hajlandóság várható alakulására voltunk kíváncsiak, az ugyanis szintén érdemben képes befolyásolni a lakáspiaci folyamatokat. A fenti kérdésekről a Lakáskiállítás szombat délutáni Klub programján több előadás és egy panelbeszélgetés során
részletek

Megéri új lakást venni? Felújítani a régit vagy eladni? Merre megy a piac? - Ezekkel a kérdésekkel foglalkozott a Lakás Kiállítás

2023-04-22 20:02
Péntektől vasárnapig várja látogatóit a Portfolio Lakás Kiállítás, amely egyszerre a nagyközönségnek szóló lakáspiaci bemutató, valamint szakmai esemény. A nagyszabású rendezvényen valóban minden érdeklődő minden kérdésére választ talál: az eseményen jelen vannak a fejlesztők, értékesítők, a finanszírozó bankok, és a szolgáltatók teljes köre. Szombat délután a kiállításra érkezők a Lakás Klubon előadó szakértőket is hallhatták, akik tanácsokat, értékes tippeket adtak a lakásvásárlás előtt állóknak.
részletek

Aggódhatunk? - Növekszik a szakadék az új és a 10-15 éves irodaházak között

2023-04-22 20:02
A napokban számoltunk be arról a 7 éves irodapiaci csúcsról, ami a BRF 2023 első negyedévére vonatkozó legfrissebb jelentésből derült ki: az üresedési ráta 12,2 százalékra kúszott fel, a nettó abszorpció pedig negatív tartományba került, összesen 19 160 négyzetméterrel csökkent a teljes elfoglalt állomány mérete a negyedévben. Kell vajon aggódnia a magyar irodapiacnak, vagy még éppen egészséges szintű az üresedés? Erről kérdeztük a hazai irodapiaci tanácsadókat, a válaszokat egy kétrészes sorozatban mutatjuk be. Íme az első rész, amelyben a CBRE Magyarország, a Colliers Magyarország és a Cushman & Wakefield szakértői szólaltak meg.
részletek
|< << 90 91 92 93 94 95 96 97 98 >> >|