Lettországból fogja sugározni a műsorát az utolsó független orosz tévécsatorna, amely négy hónapja az ukrán háborús tudósítása miatt kényszerült befejezni a hazai működését. részletek
Az Oscar-díjas Napos oldal és a tíz Oscarra jelölt Amerikai botrány rendezője Amszterdam című új filmjében kis túlzással mindenki szerepel, aki számít Hollywoodban, Robert De Nirótól Christian Bale-ig. részletek
A másképp gondolkodás nem tűnik célravezetőnek, ha a színházak állami támogatásáról van szó – mondta a HVG-nek adott interjúban Péterfy Bori. Szerinte a helyzet azért is tragikus, mert nem lehet minden terhet a nézőkre tenni. részletek
Miután a rapper nem jelent meg Majkával közös koncertjén, és a drogfüggésre való visszaeséséről jelentek meg hírek, ezúttal egy koncertszervező inkább lemondta Curtis már lekötött koncertjét. részletek
A miniszterelnök szövegírója szerint „az Emelet dalaira a mostani fiatalok is épp olyan lelkesen táncolnak, mint a nyolcvanas évek nosztalgiáját újraélő szüleik”. részletek
Lehet, hogy Shakespeare egyik leghíresebb vígjátéka, a Szentivánéji álom annyira nem is a felhőtlen, vidám szerelemről szól? Hegedűs D. Géza mindenesetre nem felejtette el, mi minden történik ebben a darabban, ami nem fér bele a boldog párkapcsolatokba. részletek