Az elmúlt hetekben egy emberként kaptak a szívükhöz az Y és a Z generáció tagjai: húsz évvel ezelőtt debütált a mozikban mindannyiunk kedvenc, mocsárban fingorászó, nagyszívű ogréja, beszélő szamarával és verekedő hercegnőjével, Fionával együtt. Hogyan tarolta le Shrek a világot, és mi lehet a titka annak, hogy húsz év után is épp ugyanolyan szórakoztató, mint a premier idején? részletek
A magyar film 120 éves születésnapjára összeállítottuk minden idők legfontosabb magyar filmjeinek 30-as listáját. Nagyjából elégedettek voltak olvasóink is a TOP30-ba került filmekkel, de jónéhány alkotást szívesen láttak volna még a listán.
részletek
A Hadd lássuk a kezeket! című riportfilmben zenészek, koncert-és fesztiválszervezők beszélnek arról, mennyire szeretnék, ha újraindulna az élet. Abban is egyetértenek, hogy ehhez a minél nagyobb áltoltottság a kulcs. részletek
Hosszú várakozás után végre bemutatták a Spirál című magyar filmet Kiss Diána Magdolnával és Borbély Alexandrával, és olyan mérgező levegővel, hogy szinte kipárállik a nézőtérre. Igazi, nagyvászonra való, gyönyörűen fényképezett film az újranyitás utáni első hazai bemutató. részletek
1981. május 13-án a vatikáni Szent Péter téren a kurd Mehmet Ali Agca fegyverrel sebesítette meg a pápát. II. János Pál rengeteg vért vesztett, de túlélte a merényletet. részletek