Egészen szürreális élmény visszanézni 2020-ban egy 2002-es tévéműsort, ami tele van olyan dolgokkal, amelyeken ma már senki nem nevetne, és amit már adásba sem engednének.
részletek
A magyarországi szocializmus egyik visszatérő szereplője volt az úgynevezett galeribűnözés. A közkeletű feltételezéseken és sztereotípiákon túllépve megkerestük a valódi oszlopait a második világháború után sok esetben árván maradt fiatalok deviáns viselkedésének.
részletek
Oscar-jelölt film készült a hős orvosnőről, Dr. Amáni Ballourról, aki a szíriai háború alatt csapatával egy pincerendszerbe költöztetett kórházban gyógyította a sebesülteket.
részletek
Míg Magyarországon kiürítették a kórházakat a járvány miatt, az elektív műtéteket pedig még a magánegészségügyben is halasztják, addig Németország egész más utat jár. Olvasónk térdműtétje világítja meg az ottani koronavírus alatti gyakorlatot – de mást is.
részletek
Augusztus 15-ig egyetlen 500 fősnél nagyobb tömegrendezvényt sem tarthatnak meg, jelentette be ma a kormány. Hazai zenészeket, zeneipari szakembereket és újságírókat kérdeztünk arról, hogyan éreznek most, miként érinti munkájukat, alkotói tevékenységüket a bejelentett korlátozás és hogy középtávon mi lehet a következménye annak, amilyen helyzetbe a hazai zeneipar került. részletek
Magyarország legmegrázóbb bűneseteit dolgozza fel az RTL Klub új riportműsora, a Bűnös lelkek. A hat epizódban megszólalnak az elkövetők, az áldozatok hozzátartozói és az ügyön dolgozó nyomozók is. A sorozat születésének körülményeiről, arról, hogy nehéz-e megszólaltatni a börtönben lévő embereket, és hogy mennyi idő volt felépíteni egy-egy epizódot, Balogh Zsuzsát, a műsor felelős szerkesztőjét kérdeztük. részletek
A Budapesti Távmozi első premierje, A láthatatlanok egyszerre könnyed és szívszorító tragikomédia egy nappali hajléktalan menedék lakóinak és dolgozóinak küzdelmeiről. részletek
Maruzsa államtitkár szerint a diákok 97 százaléka érettségizni akar. Ezzel a logikával azt is mondhatná, hogy a magyar fertőzötteknek 11,2%-a nem akart életben maradni. Vélemény.
részletek