Már csak egy napot kell várni az új Marilyn Manson-lemezre, itt van két dal róla

2020-09-10 10:02
We Are Chaos címmel pénteken jelenik meg az új Marilyn Manson-lemez, amiről a nyáron már bemutattak a címadó dalt, most itt van még egy, a biztonság kedvéért. A lemez legnagyobb érdekessége, hogy Manson a countrysztár Shooter Jenningsszel írta az egészet, és Jennings játszik is rajta végig. Mellesleg már tavaly áprilisban arról volt szó, hogy rögvest készen van a lemez, de aztán kiszállt Gil Sharone dobos, aztán lelépett Tyler Bates producer, idén januárban pedig a basszusgitáros, Juan Alderete esett el úgy kerékpárral, hogy négy hétig kómában volt, és azóta ha nehezen is, de a gyógyulás útjára lépett. Mellesleg a lemezt mind Manson, mind
részletek

Jövő pénteken élőben is bemutatkozik a Jägermeister Brass Band - Nyerj páros belépőt a bulira!

2020-09-10 10:01
Végre élőben is bemutatkozik a Jägermeister Brass Band, melynek megszületését a Lángoló Gitárokon végigkövethettétek. Szeptember 18-án, azaz jövő pénteken a Bálnában áll színpadra az izgalmas átdolgozásokat játszó zenekar, a koncertre pedig egy szerencsés olvasónk páros belépőt nyerhet, ha helyesen válaszol egy igen egyszerű kérdésre. Játék a hajtás után!  [...] Bővebben!
részletek

Itt egy Fucked Up-koncertlemez. Nem is, kettő Fucked Up-koncertlemez van a posztban.

2020-09-10 08:04
Vagyis inkább EP ez, ráadásul nem is friss felvétel (hogy lenne már friss, nincsenek is koncertek!), de annál legendásabb helyen készült. 2006 májusában vették fel a legendás New York-i CBGB's-ben, öt hónap múlva pedig be is zárt örökre a kultikus, 1973-ban nyílt punkkocsma. Alább meg is lehet hallgatni a lemezt, még lentebb pedig egy már tényleg teljes koncert is ott van, amit 2014-ben rögzített a kanadai punkzenekar otthonában, Torontóban. A csapat utolsó nagylemeze egyébként 2018-ban jelent meg Dose Your Dreams címmel, és elég jó. [...] Bővebben!
részletek

Ismét egy kiváló új Napalm Death-dal

2020-09-10 08:04
Szeptember 18-ig kell csak várni, hogy megjelenjen a Throes of Joy in the Jaws of Defeatism című új Napalm Death-lemez, amiről szivárognak rendesen a dalok. Ezek alapján pedig eddig nagyon úgy néz ki, hogy jó lesz az album. Volt már egy tipikusnak mondható Napalm Death-zúzás, aztán egy Killing Joke-os indusztrial punkszám, most pedig szintén ipari csattogások közepette jött egy új klip. Ha valami, akkor változatos biztosan lesz az új Napalm Death lemez. (Amit előrendeltem mediabook formátumban kurva drágán, majdnem annyiért, mint amennyi a vinyl lett volna.)
részletek

A tech cégek nem álltak le, megmutatták, miket dobnak piacra még idén

2020-09-10 08:04
Szeptember első napjaiban évente összegyűlik a világ minden tájáról a szórakoztató- és háztartási elektronikai eszközökkel foglalkozó világ apraja-nagyja Berlinben, hogy megnézze az újdonságokat és új üzleteket kössön. Az IFA általában azért izgalmas, mert a nagyközönség előtt is nyitva áll, így megtörtént eset, hogy egy egész szoba falát befedő 8K TV-re egyszerre csodálkozik rá a konkurencia képviselője, az újságíró, miközben centivel méri egy német pár, hogy vajon befér-e a nappaliba. Idén, ahogy nagyon sok minden, az IFA is más volt mint a többi, hibrid esemény lett belőle, ami azt jelentette, hogy egyszerre volt ott néhány
részletek

Ozzyt már nem érdekli a Black Sabbath, csak a szólókarrierje

2020-09-10 08:04
A Black Sabbath feloszlása után jó ideig ment, hogy most melyik tag tartja lehetségesnek, hogy újra összeálljanak egy-egy bulira, de a turnét kizárva. Hol azt mondták, hogy igen, hol azt, hogy nem, a Black Sabbath-nak vége. Most utóbbit tolja Ozzy Osbourne, aki egy friss interjúban kizárta, hogy bármiféle Black Sabbath-koncert legyen a jövőben. Korábban egyedül azért gondolkozott ezen, mert ő nagyon szerette volna, ha az utolsó koncerten Bill Ward dobol, és akkor úgy fejezi be a csapat a karrierjét, ahogy kezdte a hatvanas évek végén. Ozzy viszont nagyon bánja, hogy ez nem így történt, és emiatt felemás érzéssel gondol vissza a búcsúra. Előre viszont
részletek

Új New Order-dal jelent meg öt év szünet után

2020-09-10 08:03
A legutolsó New Order-lemez 2015-ben jelent meg. Azóta a zenekar leginkább újrakiadásokkal foglakozik, és ebbe a saját anyagok mellett bele kell érteni a legendás előd, a Joy Divison jubileumi újrázásait is. Most viszont Be a Rebel címmel egy tényleges újdonságot kapunk, amihez viszont egyelőre lemez nem kapcsolódik. Eredetileg az őszi turnét támogatták volna meg ezzel a kislemezzel, de az a járvány miatt elmarad, így most éhségcsillapítónak lesz jó a rajongók számára. Egyébként a fizikai kiadásról sem kell lemondani, kijön majd vinylen és CD-n is a dal, amihez még remixeket fognak csatolni. Itt a nagyon táncos dal: [...] Bővebben!
részletek

Kisebb és olcsóbb Xboxot mutatott be váratlanul a Microsoft

2020-09-10 08:03
Néhány órával az után, hogy a Microsoft S Series konzoljáról több minden kiszivárgott, a cég elébe ment a találgatásoknak, és megerősítette, hogyan is fog kinézni az Xbox olcsóbb változata. Azt is bejelentették, mennyiért lehet majd megvásárolni. (Kép: Xbox Magyarország / Facebook) [...] Bővebben!
részletek

Októbertől drágábban kapnak amerikai vízumot a külföldi zenészek

2020-09-10 08:03
Ötven százalékkal megemeli a P és O típusú vízumainak az árát az Amerikai Egyesül Államok. Ez az a két vízumtípus, amivel általában az ott turnézó külföldi zenészek, művészek, előadók beléphetnek az országba, és legálisan kereshetnek pénzt a produkciójukkal. Mindez októbertől érvényes, és ugyan jelenleg nincs igazán nagy hatása a koronavírus-járvány miatt, de egyszer ennek vége lesz, és akkor fájhat majd igazán a világ többi országából érkező zenészeknek. Hogy összeg is legyen: eddig az O vízum 460 dollárba került, ami nagyjából 140 ezer forint, és ez megy fel 705 dollárra, azaz 216 ezer forint. Szóval nem arról van szó, hogy
részletek

Szombaton ismét szétvásárolhatjuk magunkat a független hazai lemezkiadók összejövetelén

2020-09-10 08:03
Szeptember 12-én, szombaton 13 és 18 óra között a Gólya tetőteraszán tartják meg a negyedik Independent Label Fair Budapestet, ami Magyarország első, kifejezetten underground stílusokkal foglalkozó független hazai lemezkiadóknak és közönségüknek szóló vására, és aminek főszervezője a Budabeats Records. Arra törekednek, hogy a független színtér szereplői – kilépve az online térből – összejöjjenek, bemutassák portfóliójukat egymásnak és a közönségnek. (Fotó: Electronic Beats) [...] Bővebben!
részletek

Veszprémbe költözik a Music Hungary Konferencia

2020-09-10 08:02
A magyar zeneipar szinte összes szereplőjét soraiban tudó Music Hungary Szövetség a novemberi konferenciáját már Veszprémben tartja meg, ahol minden eddiginél fajsúlyosabb kérdésekre keresik a választ. Kiutat keresve a korona vírus okozta válságból a PricewaterhouseCoopers bevonásával hatástanulmányt készítenek a koncert és fesztiváljegyárak áfakulcsának 5 százalékra való csökkentéséről [...] Bővebben!
részletek

Karaoke módot tesztel a Spotify

2020-09-10 08:02
Csak idő kérdése volt a dolog, úgyhogy annyira nem kell meglepődni, hogy a Spotify elkezdte tesztelni a karaoke módot, aminek hála a jövőben valamikor már bárki óbégathatja kedvenc dalai szövegeit úgy, hogy még az eredeti éneksáv sem zavarja. Persze még sok minden nem tiszta a fejlesztésben, például, hogy bármelyik dalt le lehet-e majd így kérni, de úgy tűnik, hogy lehet némi támogató éneket alá rakni. Persze mindez akkor, ha nem dől be az egész teszt, mint az a projekt, amelyik CD minőségű streammel kecsegtette a felhasználókat, de minden bizonnyal ez sokkal szórakoztatóbb fícsör lesz, mint a felhasználók töredékét kitevő hifisták
részletek

Már 250 ezer koronavírusos esetet kötnek egy amerikai motorostalálkozóhoz

2020-09-10 08:02
Augusztus első felében tartották az éves Sturgis Motorcyle Rally-t Sturgisban, Észak-Dakota államban, ahol a buli tíz napja alatt több mint 460 ezer motoros fordult meg szerte az Egyesült Államokból. Olyan előadók léptek fel a tíz nap alatt, mint Buckcherry, Trapt, Fozzy, Drowning Pool, Quiet Riot, Smash Mouth, Adelitas Way, Saving Abel vagy Night Ranger. A rendezvényt annak ellenére tartották meg, hogy a koronavírus-járvány miatt senki nem javasolta, de állami tiltás nem volt rá. A buli pedig úgy zajlott, mintha a járvány nem is létezne. Semmiféle kötelező maszkhasználat nem volt, távolságtartás, higiéniás szigorítás semmi. A járványügyi
részletek

Zenével erősítenének a számítógépes játékok és alkalmazások

2020-09-10 08:01
Ahogyan a zenei élet szereplőinek és az egész iparágnak egyre nehezebb a fennmaradás amiatt, hogy az egész világ zenei rendezvényei leálltak, úgy erősödik a virtuális tér szerepe a szórakoztatásban. Ezzel együtt az élőzene is olyan platformokon jelenik meg, ahol eddig senki sem számított rá. Például a Fortnite-ban. (Fotó: Austin Neill / Unsplash) [...] Bővebben!
részletek

CTRL - Új M.I.A.-dal a MOSTnak

2020-09-10 08:01
Azt írja M.I.A., hogy a most megjelent CTRL című dala nem a "nagyon várt hatodik nagylemezéről származik", hanem az "ITT + MOST, MA" számára készült. Elvileg amúgy valóban 2020-ban jelenne meg M.I.A. hatodik nagylemeze, de most ezzel a dallal bekavart, ahogy a pár hónapja kiadott, a Patreonon megjelent számmal, amit szintén nem tudni hová szánta. De végül is mindegy, a lényeg, hogy dolgozik a brit rapper, és talán négy év után új lemeze jelenik meg. [...] Bővebben!
részletek