Bár a Gasztroangyal egyelőre véget ért, Borbás Marcsi nem tett le arról, hogy bemutassa a vidék csodáit. Az új Filéző podcastben szóba került, hogy miért tart szünetet, mit csináltak sokkal jobban a nagyszüleink, és hogyan vigyázzunk a magyar ételekre.
részletek
Egyszerűen nem tudja semmi megindokolni 2020-ban A Dal létjogosultságát. Az MTVA zenés műsorában az éneklő zsűri volt az egyetlen emlékezetes momentum. Szürreális értelemben. részletek
Kritikusai szerint a fake news wellness verziója az, amit Gwyneth Paltrow csinál Goop nevű életmód-termékeket áruló cégével. Most már a Netflixen népszerűsíti az áltudományt az energiamasszázstól a szellemidézésig. részletek
Pécs zenekarának idei operabemutatóján Vincenzo Bellini Az alvajáró című műve lesz hallható a Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok (PFZ), a Müpa és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. koprodukciójában február 13-án. részletek
Tajtékos dalok címmel tart bemutatót a Budapesti Operettszínház a Kálmán Imre Teátrumban március 20-án; a Kiss Csaba rendezésében látható előadásban tizenegy Boris Vian-sanzon elevenedik meg. részletek
Csaknem öt évtized után ismét látható lesz a La Mancha lovagja című musical a Budapesti Operettszínházban. A nagyszínpadi produkciót, amelynek rendező-koreográfusa Vincze Balázs, márciusban mutatják be. részletek