Legyen mindig péntek! címmel koncertsorozatot ad a Tankcsapda, a háromtagú együttes a tavalyi 30 éves jubileuma után idén három koncerten vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének. részletek
A Város és Folyó Egyesülettel együtt három részes, Sodrás című sorozatban tárjuk fel a budapesti Duna-partok legtermészetesebb és legforgalmasabb szakaszait. részletek
Ono Dzsiró több mint ötven éve vallásos megszállottsággal tökéletesíti a szusit egy tokiói aluljáróban. Bár a Michelin-kalauzból kitették, eszében sincs visszavonulni. részletek
Pár napja a Pearl Jam valamit nagyon elkezdett promózni. Először csak kitettek egy képet a Facebookra, amin egy szívritmus-hullámból rajzolódik ki a zenekar neve. Aztán másnap a honlapjukon megjelent egy térkép, rajta több város be volt jelölve, azon belül pedig koordináták voltak megadva, ahol kiterjesztett valóságban a telefon segítségével megjelentek felhők, olvadó gleccserek, némi zene, plusz volt egy óriásplakát is, rajta, szintén szívritmusból kirajzolódva a gigaton szó. A mindig jól értesült olasz rajongói oldal ebből (meg ki tudja még miből) tudni véli, hogy a Gigaton az új lemez címe lesz, ami március 27-én fog megjelenni. Nem részletek
Papp Zoltán a Corvinuson végzett, de teljesen rákattant a pizzára. Azon belül is a nápolyi, pöttyös szélű tészta lett a szenvedélye, és saját üzletet nyitott. Övé a Digó, amelybe már Gerendai Károly is beszállt. A Filéző mai adásában a főszerep a pizzáé.
részletek
Mit tudtunk meg a győri kettős gyermekgyilkossággal kapcsolatban Varga Judit igazságügyi miniszter jelentéséből? És hogy jön ide az Isztambuli Egyezmény, ami láthatóan vörös posztó a kormány szemében. Sándor Zsuzsa elemzése.
részletek
A szakszervezeti vezetők szerint ugyanis az elaprózott emeléssel nem lehet megállítani az elvándorlást. Ráadásul a januárra ígért 14 százalékos béremelés sokaknak csak 8 százalék lesz.
részletek
Ha már újra feltűnt Pokrivtsák Mónika, ideje felidézni olyan csodás pillanatokat, amikor Ördög Nóra még a Kölyökklubban beszélt a Scooterről, vagy amikor Barabás Éva az MTV-n volt hírolvasó.
részletek
John Lewis, a „kongresszus lelkiismerete” már a hatvanas években ott menetelt Martin Luther King mellett, de dolgozott Bobby Kennedy kampányában is, 1986 óta pedig nem akadt legyőzőre Georgia állam ötös számú választói körzetében.
részletek