ChangesNowBowie címmel érkezik hamarosan egy gyűjteményes anyag David Bowie-tól, melynek gerincét az a leginkább akusztikus koncert jelenti, amit az énekes Reeves Gabrels és Mark Plati közreműködésével adott a New York-i Looking Glass stúdióban 1996 novemberében, és amit a BBC Bowie ötvenedik születésnapjának tiszteletére sugárzott a rákövetkező év januárjában. A most megjelenő kilenc dal szélesebb körben most lesz először elérhető. Az egyik közülük a Repetition '97, mely az 1979-ben megjelent Lodger hasonló című dalának újragondolt változata, és amelyhez az 1997-es Earthling turné próbái során egy máig kiadatlan videóklip is készült részletek
RNR BOX címmel elkészült a Whiskey Roll zenekar új nagylemeze, ami a Grund Rercords gondozásában jelent meg. Az albumról annyit mondott a gitáros-dalszerző Gyenge Lali (Laller), hogy szerintük változatos lett és egyedi minden egyes száma. Az egyikhez most egy szöveges videó is készült:
A videót azért készítettük, mert úgy gondoljuk, hogy itt az ideje változtatni és tenni valamit a Földért. Ezzel a videóval akarjuk felhívni az emberek figyelmét, hogy mekkora a baj. Nem sok lehetőségünk van elköltözni, szóval muszáj mindent megtennünk, egyén szinten is, hogy valami is változzon itt. Nincs már időnk arra, hogy csodára várjunk, hogy esetleg a részletek
A világ a nőt kereste a döntés mögött, és máig mindenki Yokót hibáztatja, pedig a Beatles szétesése már jóval korábban elkezdődött. Az utolsó években a négy zenészt már alig tartotta valami össze. részletek
A világjárvány okozta bizonytalanság és a karantén bezártsága sok emberben szorongást okoz. Megkérdeztünk egy klinikai szakpszichológust, mit tehetünk ennek enyhítésére.
részletek