Azután lettem először igazán szerelmes, hogy elegem lett a testekből, mert a válás után teljesen rákattantam a pornóra. Index tárcák, Szabó T. Anna. részletek
Főzős vetélkedőket nézni olyan jó, hogy könnyen függővé válhat az ember. Sőt, még a divattervezős valóságshow-kra is rá lehet kattanni, de mi a helyzet, ha ezt a formátumot ráhúzzuk a virágszobrászatra? A Netflix tett vele egy próbát. részletek
Ha a kormány máshogy kezeli ugyanazt a bűnt az ellenzékben, mint a jobboldalon, az minden állampolgár számára aggasztó. Pedig a puszta számok is arra utalnak, hogy ez így van. részletek
Saját projekttel jelentkezik Lukovich András, a Gyík zenekar gitárosa. A napsütés mit hoz ki belőlem című szám Fakapoe és Nagyváradi Nelli közreműködésével készült. Lukovich ezt mondta róla:
Az egész azzal kezdődött, hogy a karantén időszakban hirtelen lett egy csomó szabadidőm gitározni. Rájöttem, hogy van jó pár, szinte már majdnem teljesen elfelejtett dal ötletem, amit még meg akarok csinálni, mielőtt tényleg eljön a világ vége. És különben is, körülöttem mindenkinek annyi zenei projektje van, pont nekem ne legyen egy saját a Gyík zenekar mellett?A dal elkészítéséhez Fakapoe-t, az UG hip-hop MC-t, és az utánozhatatlan részletek
Ferenczi György, Siklósi Örs, Gyémánt Bálint és Füstös Bálint is előadást tart a Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban, amit idén már 27. alkalommal szerveznek meg a szolnoki Tiszaligeten. Az 1 hét alatt közel 100 kurzuson vehetnek részt az ifjú és kevésbé fiatal zenészek július 20. és 26. között.
[...] Bővebben!
részletek
A zene és a sör kéz a kézben jár. Jó, persze vannak kivételek, de a metálzenén belül konkrétan létezik sörmetál kategória is. Az alábbi kvízünkben van mindenféle kérdés, nem csak kifejezetten sörmetál, viszont a kitöltésével lehet nyerni egy tálca Dreher IPA-t (összesen három tálcánk van, szóval hárman nyernek egyet-egyet). A játék június 17-ig tart, a nyerteseket e-mailben értesítjük. A játékban csak 18 éven felüliek vehetnek részt.
[...] Bővebben!
részletek
Két napja jött a hír, hogy a System of A Down pótlás nélkül mondja le szinte a teljes európai turnéját, így a telt házas budapesti állomást is. A hivatalos tájékoztatás szerint az egyeztetések "nem vezettek eredményre," egyedül a zürichi dátumnál sikerült a dolog. Eddig, ugyanis úgy tűnik a Nova Rock is meg tudott egyezni a zenekarral, így jövőre az osztrák-magyar határon fellép majd az amerikai csapat. Egyébként pont ma lenne a bulijuk a Nova Rockon, azt pótolják majd jövőre. A tervek szerint jön még több európai fesztiválos dátum is, hogy lesz-e benne magyar, azt csak az Isten tudja.
részletek
Megjelent a 2019-ben alakult, hangszeres modern popzenét játszó Talk2night első nagylemeze, az Ez Együtt Valami. Az albumon 14 szám található és főleg a bulizós, fesztiváléletérzés hatja át az anyagot. Ennek tanúbizonysága a legújabb klipes szám is, a Vanazapénz.
Ez egy ironikus szerzemény, ami az online térben megjelenő indokolatlan, összeférhetetlen szponzorációs tartalmakról íródott. „Nincs az az isten, de van az a pénz.”
[...] Bővebben!
részletek
Egész egyszerűen mindenkinek (a közönségnek is) egy gömbbe kell bújni, és ha mondjuk olyan a gömb, akár még pogózni is lehet veszélyek nélkül. Mindezt Stephen Colbert műsorában mutatták be a minap:
[...] Bővebben!
részletek
A budapesti trió legújabb dala a számmisztikából merít és története az összetartozásról szól. „Tizenegy” címmel jelent meg a csapat első kiadványa a Dal 2020-at is megjárt „Rólad” óta és egy újabb felvezetője a zenekar idénre tervezett első lemezének. A „11” számmisztikailag egy mesterszámnak tekinthető, ami az önkifejezést és a kreativitást szimbolizálja, de emellett az emberi kapcsolatokra is kivetíthető a jelentése.
[...] Bővebben!
részletek