Két nagyrészt büntetett előéletű fiúkból álló csapat esett egymásnak. A gyilkosságokkal gyanúsított fiú a 18. születésnapját ünnepelte a barátaival.
részletek
A kormány elvette a közalkalmazotti státust a kulturális szféra dolgozóitól, de a fővárosban 879 munkavállaló megtarthatja az ezzel járó jogokat. részletek
Molnár Gál Péter színikritikus a magyar színház megkerülhetetlen, emblematikus figurája volt, aki lebukásakor közölte: valóban ügynök volt, de többet erről nem fog beszélni. A halála után majdnem tíz évvel most mégis megjelentek az emlékiratai. részletek
Az EXIT fesztivál ugyan folyamatosan kommunikál a felületein, de azt már közölték a fesztiválozókkal, hogy az idei buli nem olyan lesz, mint amilyen lenni szokott. Hogy ez pontosan mit jelent, nem részletezték egyelőre, de most a szerb miniszterelnök arra kérte a szervezőket, hogy ne mondják le a fesztivált, helyette tolják júliusról augusztusra a dátumot. Ana Brnabić szerint augusztusra már olyan lesz az európai járványhelyzet, hogy biztonságosan megrendezhető egy ekkora fesztivál is. Dušan Kovačević az újvidéki EXIT alapítója el is mondta, hogy örül ennek a hírnek, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy egy biztonságos, de fantasztikus részletek