Advent derekán járunk, közeledik az ünnep. A várakozás idejére 24 történetet gyűjtöttünk össze mesenaptárunkba: népmeséket, mítoszokat, legendákat szerte a nagyvilágból. Járja velünk végig ezt a fénnyel és sötétséggel, reménnyel és örömmel szegélyezett utat karácsonyig! részletek
Október végén derült ki, hogy a jövő nyári Szegedi Szabadtéri Játékokat záró gigantikus musical produkció rendezője Alföldi Róbert lesz. Vele beszélhettünk arról, hogy milyen West Side Story-t láthatunk tőle, szerinte melyek a darab örökérvényű aktualitásai, és miért szereti ennyire az egyik szerző, Bernstein zenéjét. részletek
Kína, az Egyesült Államok és Oroszország után a magyar diákok hozták a negyedik legtöbb aranyérmet a matematikaolimpiákon. A jó eredmény főleg a rendszerváltás előtti éremgyűjtéseknek köszönhető. részletek
A keresztény könnyűzene népszerűség szempontjából hasonlít a többi zenei szubkultúrához: a célcsoporton kívül nem nagyon hallanak róla az emberek. A kormány viszont meglátta benne a Kárpát-medencei vallási hagyományok megőrzésének eszközét. A műfaj hobbi-amatőr jellegét pedig ma már egy elismerés – a Szikra-díj – is ellensúlyozza. részletek
A színész szerint nagyon rossz ötlet volt rálépni a művészek bütykére, mert ha elkezdik használni a kreatív energiáikat a politika ellen, akkor nagy szarban lesznek. részletek
Becsicskult a Lucasfilm: a kísérletező kedvű, a közönség által igen vegyes fogadtatásban részesült Az utolsó Jedik után túlbeszélt biztonsági játéknak szánt erőltetett menettel zárják a harmadik trilógiát. Kritika. részletek
Advent derekán járunk, közeledik az ünnep. A várakozás idejére 24 történetet gyűjtöttünk össze mesenaptárunkba: népmeséket, mítoszokat, legendákat szerte a nagyvilágból. Járja velünk végig ezt a fénnyel és sötétséggel, reménnyel és örömmel szegélyezett utat karácsonyig! részletek
December 19-én, csütörtökön éjfélig tart a Jägermeister Brass Band interaktív közönségszavazása. A kapcsolódó interaktív felületen akár az lehetséges összes felállást meghallgathatjátok, minden zenészt kipróbálva az adott hangszeren. Amíg a szavazás lezárul, folytatjuk a zenekar tagjelöltjeinek bemutatását. A dobosok, tubások, harsonások és baritonszaxofonosok után ezúttal a tenorszaxofon poszt várományosaival, Erdei Sárával, Vidákovich Izsákkal és Kiss Gergővel beszélgettünk.
[...] Bővebben!
részletek
A Fóti Gyermekközpont Növendékeiért Alapítvány munkáját segíthetik mindazok, akik az Ibanez Magyarország és a Road jótékonysági kampányában licitálnak a zenekar gitárosa, Kádár Imi által felajánlott hangszerre. A kezdeményezésben a zenekar minden tagja felajánlott továbbá különféle személyes relikviákat. Molnár Máté énekes többek között a Road 15 válogatáslemezért kapott platinalemezének elárverezésével Gyermekétkeztetési Alapítványt támogatja, Goya az Egri Markoth Ferenc Kórház Szülészeti Osztályának - A Nők és Magzataik Egészségéért Alapítvány, Szabó Erik dobos pedig a Bethesda Kórház Alapítvány javára ajánlotta részletek
A meghosszabbított határidő szerint december 19-én éjfélig tart a Jägermeister Brass Band projekt közönségszavazása. Egy formabontó, interaktív felületen a szó szoros értelmében ti állíthatjátok össze a számotokra legszimpatikusabb felállást, egy-egy poszton akár minden arra jelentkező zenészt meghallgatva. A szavazás részleteiről már olvashattatok a Lángolón, megismerhettétek a dobosokat, a tubásokat és a harsonásokat, most pedig folytatjuk a sort a fúvósok mély szólamát erősítő baritonszaxofonos poszt várományosaival, Kecskés Ferivel, Haász Gyurival és Ördög Krisztiánnal.
[...] Bővebben!
részletek