85 éves korában, koronavírusban elhunyt Ellis Marsalis Jr. amerikai jazz-zongorista és zenetanár. New Orleans polgármestere úgy emlékezett meg róla, hogy ő volt a New Orleans-i jazz prototípusa. Marsalis 1955-ben diplomázott komolyzenei tanulmányokból, aztána hetvenes években mesterdiplomát szerzett, ezután tanárnak állt és a New Orleans-i egyetemen vezette a jazztanszéket. Marsalis apja az amerikai polgárjogi mozgalom aktív szereplője volt, moteljében gyakran megfordult Martin Luter King is. Marsalist 2008-ban iktatták be Louisiana állam hírességeinek csarnokába, 2011-ben pedig a Marsalis család megkapta a jazz mesterei kitüntetést a részletek
Teljes mértékben elfogult vagyok a My Dying Bride zenekarral kapcsolatban, de ez nem is lehet másként, hiszen tinédzserkorom egyik legnagyobb kedvencéről van szó, akiket olyan korai alapvetéseikkel szerettem meg, mint az As the Flower Withers, meg a Turn Loose the Swans. És bár volt idő, amikor kicsit szem elől tévesztettem őket, bármelyik anyagba is ástam bele magam utólag, sosem okoztak csalódást, legyen szó akár a For Lies I Sire, akár a mostani The Ghost of Oriont megelőző Feel The Misery dalairól. Az új album pedig minden túlzás nélkül felér a régi klasszikusokhoz.
[...] Bővebben!
részletek
Légifotókon mutatjuk meg a hatalmas erődrendszert, ahol egykor 200 ezer katona fért el, és a magyar oldalon található részei mostanában új, kulturális funkciókat kapnak. részletek
A Nem Adom Fel Alapítvány bemutat két szülőt, akik eleinte nem tudták, mit csináljanak, amikor megkapták a kislányuk diagnózisát. Április 2. az autizmus világnapja. részletek