Decemberben Sinead O'Connor-koncert Budapesten

2019-10-25 10:05
Sokáig úgy volt, hogy a teljes idegösszeomlás után muzulmán vallásra tért Sinead O’Connor soha többet nem zenél, aztán elérkezett 2019, és O’Connor visszatért. Egyelőre új lemezről nincs szó, csak arról, hogy koncertezik, és ezt megteszi majd Budapesten is, az Akváriumban, méghozzá még idén, december 9-én. Egyébként a koncertplakáton a muszlim nevét, a Shuhada Sadaqatot is használja, de tisztán azzal ugye viszonylag nehéz lenne csarnokokat megtölteni. Illetve most kicsit meg vagyok zavarodva, hogy muzulmán-e még vagy nem, mert ez a combvillantós kép, nem igazán a vallás része. Mindegy, a lényeg, hogy jön és koncertezni fog.
részletek

Egy név minden fölött - Új klip és album Tibestől

2019-10-25 10:05
Aki járatos a hazai underground hip hop berkeiben, annak ismerősen csenghet Tibes neve az Ecküvel közös Boom Bap, vagy a 2012-es Red Bull Pilvaker harmadik helye kapcsán. A korábban Veszprémben nyomuló MC élete 2016-ban új fordulatot vett, az addig bulis életmódjáról és zenéiről ("Minden nap ünnep", "Pannon Egyetem") ismert rapper mára már újjászületett keresztényként tolja a rímeket, ennek eredménye legújabb dala is, az Egy név minden fölött, amit itt a Lángolón mutatkozik be. [...] Bővebben!
részletek

Dílerek csapják szét egymást Guy Ritchie új filmjében

2019-10-25 05:03
Az Úriemberek magyar szinkronos előzetese az Indexen látható először.
részletek

Pitt és DiCaprio is nyerhet Oscart jövőre

2019-10-25 05:03
A stúdió nem indítja őket egymás ellen, Pitt a mellékszereplők, DiCaprio a főszereplők között versenyez a Volt egyszer egy Hollywoodért.
részletek

A Mission: Impossible és a Transformers sztárjaival forgat Mundruczó Kornél

2019-10-25 05:03
Vanessa Kirby és Shia LaBeouf játszanak a Pieces of a Woman című drámában.
részletek

Alföldi: Eszem ágában sincs Karácsony tanácsadójának lenni

2019-10-25 05:03
Alföldi Róbert a Magyar Narancs interjújában beszélt NER-ről, pozíciókról és egy normálisabb országról.
részletek

Marina Abramović csúnyán átvert mindenkit - Marina Abramović Happy Christmas című kiállításán jártunk Bázelben

2019-10-25 05:03
Koponyák, arcra tapadó polipok és a fejen tekergőző kígyók keretezik az egyik legfontosabb kortárs művész új munkáit. Sajnos, Abramović egyre közhelyesebb.
részletek

Művészettörténeti szenzáció a viski templomban feltárt falfestmény

2019-10-25 05:02
A kárpátaljai templom nemrég feltárt középkori képeit jövő héten mutatják be.
részletek

A HÉV és a Volán lehetne a Lokál menekülőútvonala

2019-10-25 05:02
A szerződés felmondása után még 180 napig maradhat a napilap a BKV területein, de a HÉV- és Volán-állomásokon zavartalanul terjeszthetik tovább. Már ha a a Fidesz is ezt akarja.
részletek

Új főszerkesztő az ATV Híradónál

2019-10-25 05:02
Schwajda Gergő nyolc év után elhagyja a csatornát, utódja Szlazsánszky Ferenc lesz.
részletek

Az UNESCO nem akar több felhőkarcolót Prága Óvárosába

2019-10-25 05:02
A szervezet szakértői szerint veszélyeztetett helyszínné válhat Prága történelmi városközpontja.
részletek

Keanu Reevest is beszippantaná a Halálos iramban franchise

2019-10-25 05:02
A kilencedik filmjénél járó sorozat írója már találkozott a színésszel, hogy becserkéssze.
részletek

Megcsonkított állatok és fában élő horrorlény erős idegzetűeknek

2019-10-25 05:02
Az Antlers című új horror az Oscar-díjas Guillermo del Toro segítségével készült. Itt az új előzetes.
részletek

Az volt az álma, hogy ne igyon, legyen állása, és ne öljön meg senkit

2019-10-25 05:01
A németek feldolgozták az egyik legsúlyosabb sorozatgyilkosuk sztoriját. Fatih Akin rendezett horrorfilmet Fritz Honkáról, aki elfeledett nők hulláit rejtette a padláson. Interjú.
részletek