Két írónkat is évek óta emlegetik a Nobel-díj várományosok között. Tavaly nem osztottak irodalmi Nobelt, így idén két nevet mond be csütörtökön 13 órakor a Svéd Akadémia képviselője. Vajon köztük lesz Krasznahorkai László vagy Nádas Péter?
részletek
Változatos irodalmi programok, koncertek mellett több mint negyven kiadó mutatja be újdonságait az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron csütörtöktől vasárnapig a Várkert Bazárban. A Margón a HVG Könyvek csapatával is találkozhat. részletek
Tóth Barna filmrendező egy év alatt kétszer is az Oscar közelébe került. Az Akik maradtak kapcsán beszélgettünk vele a filmje amerikai sikeréről meg az idei esélyekről az Index Kultrovat podcastjában. részletek
Mi ugyan nem vettük észre, de állítólag szeptember 22. óta újra van rockműsor a Petőfi Rádióban, méghozzá Nagy Feró műsorvezetésével, vasárnap esténként kilenctől. A Petőfi Rock című műsorban "a régi nagyok mellett, az új és feltörekvő zenekarok is helyet kapnak." Próbáltuk visszahallgatni a műsort, de nem találtuk a rádió honlapján, szóval nem tudjuk mi ment benne. Nagy Feró mindenesetre csinált egy top 10-et, amibe a nagy kedvenceit pakolta bele, olyanokat mint az Ossian, a Tankcsapda, a Magna Cum Laude, az Omega, a Piramis, a Kowalsky meg a Vega, a Pokolgép, a Rómeó Vérzik az AWS és saját magától egy ős-Bikini-dal.
részletek