95 éves korában elhunyt Robert Mugabe diktátor, aki előbb felépítette Zimbabwét, majd lerombolta azt. Arra számított, addig marad hatalmon, míg Isten nem szólítja magához, de végül a hadsereg vitte el.
részletek
Az utóbbi időben egyre több városban kezdtek el közvélemény-kutatók felhívni embereket, hogy a kutatás részeként olyan kérdéseket is feltegyenek nekik
részletek
A tavaly nyáron forgatott önéletrajzi ihletésű film egy korosodó, legnagyobb sikereit már maga mögött tudó filmrendező történetét meséli el, visszaemlékezéseken és viszontlátásokon keresztül. részletek
Az 1986-ban megjelent kétkötetes mestermű, az Az stúdiófilmes moziadaptációjának első fele akkorát szólt 2017-ben, hogy minden idők legjövedelmezőbb horrorfilmje lett belőle. Derry sokat szenvedett gyermekei, azaz a Vesztesek klubja tagjai most felnőttként néznek szembe Pennywise-zal, a démonbohóccal, az alkotók mégis elbújtatják őket a gyerekszínészek mögé. A casting tökéletes, a látvány nagyzoló – az érzelmi hatás meg sem közelíti az előzményét. Kritika. részletek
Autóbalesetben életét vesztette LaShawn Daniels amerikai Grammy-díjas dalszerző. A Destiny's Child, Lady Gaga, Toni Braxton és mások számos slágerének komponistája kedden, 41 évesen hunyt el Dél-Karolina államban. részletek
Egy hatlemezes dobozban, valamint dupla vinylen újra megjelenik az R.E.M. ma már klasszikus rocklemeze, a Monster. Az apropót a nyolc éve megszűnt amerikai csapat albumának 25. születésnapja adja, a box ismeretlen demókat és egy eddig kiadatlan koncertfelvételt is tartalmaz. részletek
Rocktörténeti beszélgetéssorozatot indít ősszel a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum, az intézmény emellett folytatja Múzeumi esték című, népszerű előadásait is. részletek