Hasba szúrta magát Steven Adler, a Guns N' Roses eredeti dobosa

2019-06-28 16:02
A TMZ híradása szerint tegnap este fél hétkor szúrt sebbel szállították kórházba Steven Adlert, a Guns N' Roses eredeti dobosát. A hírek szerint a zenész saját magát szúrta hasba, de a sebesülés körülményeiről egyelőre nem lehet sokat tudni, mindössze annyit, hogy Adler állapota nem életveszélyes, és hogy rajta kívül más nem érintett az esetben. Reméljük, ez nem azt jelenti, hogy Steven újra Brownstone úrral táncol reggelenként, hiszen annak idején köztudottan drogproblémái miatt került ki a zenekarból. Azt most inkább ne feszegessük, hogy ezen az alapon akkoriban jószerivel az egész zenekar lapátra kerülhetett volna, csak a többiek tudtak
részletek

G. Fodor Gábor: Peer Krisztián egy gyáva ember

2019-06-28 11:03
G. Fodor Gábor kiborult azon, ahogy Peer Krisztián egy interjúban a feleségéről beszélt. Megtette a megfelelő jogi intézkedéseket.
részletek

Meghalt Ökrös Csaba népzenész, népzenegyűjtő

2019-06-28 11:03
59 éves korában elhunyt Ökrös Csaba, az Ökrös Együttes alapítója, hegedűs, tanár és népzenegyűjtő. Népzenével 1976 óta foglalkozott, akkor kezdte a hangszeres népzene gyűjtését is Kallós Zoltán segítségével és irányításával Erdélyben.
részletek

Tippjáték 3/10: mikori ez a HVG-címlap?

2019-06-28 11:03
Tippeljen, mikor jelent meg ezzel a címlappal a HVG hetilap?
részletek

Meghalt Radnai Annamária

2019-06-28 11:02
A Jászai Mari-díjas dramaturg-műfordító 55 éves volt.
részletek

Tippjáték 4/10: mikori ez a HVG-címlap?

2019-06-28 11:02
Tippeljen, mikor jelent meg ezzel a címlappal a HVG hetilap?
részletek

Jön az új Seuso-kiállítás

2019-06-28 11:02
A Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) újabb kiállításon lesz látható június 29-től a legendássá vált késő római kori ezüstkészlet.
részletek

Kultúrharc és a tudósok megvásárlása kilóra

2019-06-28 11:02
A 2010-es enyhe kultúrharcos évek után következnek a sámánokkal, hun rokonsággal súlyosbított keményebb kultúrharcos évek, írja az e heti HVG, amely arról is beszámol, hogy szorul ki a színházi területen az amúgy kompromisszumokat kötő színházi szakmai szervezet a NER ellenében a pécsi színházi szakmai seregszemle mögül.
részletek

Elhunyt Bart István

2019-06-28 11:01
Három nappal 75. születésnapja előtt a héten elhunyt Bart István.
részletek

Nézegess csudálatos képeket a Disturbed-koncertről!

2019-06-28 02:03
Kedden egy rakás koncert volt Budapesten. A Backstreet Boysról már itt lehetett olvasni és képeket nézegetni, most pedig az Artlasso jóvoltából a Budapest Park-os Disturbed-buliról is lehet nézegetni képeket.
részletek

Mechanikus ütemek - Új dal és videó Galla Miklóstól

2019-06-28 02:03
Sokunkat furdal régóta a kíváncsiság, vajon milyen lenne az a zenei élmény, amikor Galla Miklós közös próbaterembe költözik a Kraftwerkkel, a találkozás eredményét pedig merevlemezre rögzítik. Szerencsére a jövő már jelen, így mai premierünkben egy ilyen szónikus ínyencséget kínálunk kedves olvasóinknak. Bélát it ne keressék, digitális kalapács viszont lesz! Premier a hajtás után. [...] Bővebben!
részletek

A punk keresztapja, 1. rész - Iggy és a Stooges

2019-06-28 02:02
Iggy Pop az a fajta előadó, akinek néhány számát még akkor is ismered, ha soha nem hallgattad egyik lemezét sem. Ha olyan nyelvterületen élsz, amelyre bármilyen szintű hatással volt az angolszász kultúra, minimum egy-két filmes betétdal képében biztosan találkoztál már az I Wanna By Your Dog vagy a Lust for Life című alapvetésekkel. Szóval, amennyiben nem Fekete-Afrikában vagy Ázsia hegyvidéki részein tengetted az elmúlt negyven-ötven évet - és ha ezeket a sorokat olvasod, jó eséllyel így van – legalább érintőlegesen biztosan eljutott már hozzád a punk keresztapjának munkássága. Iggy hamarosan, július 24-én ismét Budapestre érkezik. Ennek
részletek

Környezettudatosabb, de nagyon más lett a Volt

2019-06-28 02:02
Idén új helyre költözött a Volt fesztivál, ami bár csak néhány métert jelent elméletben, a gyakorlatban az első napokon a gyakorlott Voltra járók csak keringtek össze-vissza, mert semmi sincs a jól megszokott helyén, és maga a helyszín struktúrája, elrendezése is sokat változott. (Fotók: Rockstar Photographers) [...] Bővebben!
részletek

Kölcsönvett szárnyakkal - A Dead Can Dance koncertjén jártunk

2019-06-28 02:02
A boldogság váratlanul lepi meg az embert. Eleve másképpen terveztem, azazhogy szinte sehogy. Pedig a Dead Can Dance majdnem a nyolcvanas évekbeli kezdetektől ott volt a szellemi/lelki táplálékaim közt. Épp ezért a túl nagy elvárásokat félretettem, és eldöntöttem, azokat úgysem lehet megugrani, tán még alulról súrolni sem, a koncertet valahogy csak kibírom, vagyis már előre kiöntöttem a gyermeket is a fürdővízzel. Innen volt szép nyerni. (Fotók: Artlasso.hu) [...] Bővebben!
részletek

Óriás homokportrék láthatók Tinnyén

2019-06-28 02:01
Monostori Ferenc szobrászművész 12 nagyméretű homokszobra várja péntektől a látogatókat a Pest megyei Tinnyén.
részletek