Pályázatot írtak ki olyan művekre, amik a szerződés "aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgálják." részletek
Még meg sem száradt a tinta a Bohém rapszódia bevételéről szóló csekkeken, már bejelentkezett a sikert nyíltan lenyúlni kívánó Elton John-életrajz. részletek
Van Dyck női portréját a Christie's aukciósház decemberi londoni árverésén vásárolták meg. Ilyen értékű festménnyel évtizedek óta nem bővült a régi mesterek gyűjteménye. részletek
Úgy tűnik, a Kaki Úr nevű cég is támogatja az Oscar-gálát. A jelölteknek járó csomagban 50 luxustermék van, köztük fóbiatanácsadás egy terapeutával. részletek
Plágium miatt kizárták a Dal döntőjéből Petruskát, mivel szakértői indoklás szerint a zenész Help Me Out of Here című dala sok tekintetben megegyezik a Vampire Weekend - 2006-ban alakult amerikai indie rock zenekar - White Sky című számával. Petruska azzal együtt, hogy tudomásul vette kizárását, vitatkozik a döntéssel. A továbbiakban az MTVA Sajtóosztálya által kiadott közleményt, és a zenész reagálását egyaránt olvashatjátok.
[...] Bővebben!
részletek
Immár 19. alkalommal adták át az Artisjus-díjat, amit az Artisjus Egyesület 2001-ben alapított a kortárs magyar zeneművészeti és irodalmi alkotótevékenység elismerése és ösztönzése céljából. Az idei évben a díjazottak között olyan nevek szerepelnek, mind Dés László, Kurtág György, a Mörk, vagy Áron András "Apey".
[...] Bővebben!
részletek
A 2011-es Sziget után idén nyáron ismét Budapestre érkezik a brit alternatív rock / metal egyik legegyénibb zenekara, a Skunk Anansie. Ezúttal főzenekarként láthatja őket a közönség, ráadásul élőben szakmai vélemények alapján kivételes teljesítményt nyújtanak, úgyhogy mindenképpen maradandó élmény várható tőlük júlis 31-én, a Barba Negra Track színpadán. Sajtóbejelentés a hajtás után.
[...] Bővebben!
részletek