The Jacksons-koncert lesz Paloznakon

2019-02-13 15:01
Idén augusztus 1-3. között rendezik meg a Balaton északi partján a paloznaki Jazzpikniket, ahova Michael Jackson fiútestvéreiből álló The Jacksons is ellátogat. A híres popcsalád mellett a jazz, a soul és a funk ismert arcaival is találkozhatnak a fesztiválozók. [...] Bővebben!
részletek

Meshuggah-koncert lesz Budapesten

2019-02-13 15:01
Tavaly nyáron a londoni Golden Gods díjátadón láttam legutóbb a Meshuggah-t, ahol ugyan csak három számot adtak elő, de arra mindenképpen jó volt, hogy akarjak belőle még többet is. Augusztus 6-án ez megtörténhet, ugyanis a svéd metálzenekar a Barba Negra Trackben lép fel, és mivel lemez nincs, talán majd jövőre, így egyfajta karrierösszegzőre lehet majd számítani. Azt nem tudom, hogy az alapító-gitáros Fredrik Thordendal itt lesz-e, újabban nem koncertezik a csapattal, helyette Per Nilsson, a Scar Symmetry  gitárosa tolja élőben. 2017 óta legalábbis ez a felállás, Londonban is így láttam, de ugyan olyan jó volt, mint korábban. [...]
részletek

Teljes minikoncert a Mastodontól Scott Kelly vendégszereplésével

2019-02-13 15:01
Ugyan néhány napja már nyilvánosságra hozták, ha eddig még nem tettétek volna, mindenképp érdemes megnézni azt a félórás koncertfelvételt, ahol a Mastodon egy apró londoni bár, a Blondie's zsebkendőnyi színpadán játszik, a Neurosis-frontember Scott Kelly vendégszereplésével, és amelynek során tulajdonképpen csak azokat a dalokat adják elő, amelyek az ő énekével kerültek lemezre. Kivétel ez alól a megasláger Blood and Thunder, amelynek eredetijében a Clutch-énekes Neil Fallon szerepelt, de Kelly őt is a tőle megszokott színvonalon pótolja. A Kerrang! által szervezett koncerten összesen 50 szerencsés néző vehetett részt, a zenekar maga alig
részletek

Átadták a kékfestést szellemi kulturális örökséggé nyilvánító dokumentumot Pápán

2019-02-13 07:01
Elismerésben részesült a pápai Kékfestő Múzeum és a magyarországi kékfestés hagyományinak ápolásáért végzett tevékenységéért Domonkos Ottó.
részletek

DiCaprio és Scorsese tévésorozatot készít Eric Larson történelmi bestselleréből

2019-02-13 07:01
Leonardo DiCaprio és Martin Scorsese tévésorozatot készít Eric Larson Az Ördög a Fehér Városban című könyvéből, amely az 1890-es években játszódik a világkiállítást rendező Chicagóban, ahol egy sorozatgyilkos szedi áldozatait.
részletek

Takács Zsuzsa az Artisjus irodalmi nagydíjasa

2019-02-13 07:01
A vak remény című verseskötetéért Takács Zsuzsa nyerte el idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat, mellette Markó Béla, Száz Pál, Thomka Beáta és Bán Zoltán András részesül díjban a február 18-i díjátadó ünnepségen.
részletek

Vezetéssel tekintheti meg a közönség a Hagyományok Háza kiállításait

2019-02-13 07:01
Pénteken és február 22-én a Poklade - A mohácsi busójárás megújuló hagyománya című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők szakmai vezetéssel a budapesti Hagyományok Házában.
részletek

Elengedték az illegális bevándorlónak tartott atlantai rappert

2019-02-13 03:02
21 Savage kilenc napot ült, mert több mint tíz éve lejárt a vízuma. A Grammy-díjátadóról is lemaradt.
részletek

Minden a nőkről szólt az idei Grammyn

2019-02-12 17:06
Lady Gaga, veterán énekesnők és Michelle Obama vitte el a show-t a díjátadón.
részletek

A legnagyobb győztes el sem ment a Grammyre

2019-02-12 17:06
Childish Gambino hiába nyert négy díjat, akadt jobb dolga. Lady Gaga viszont ott volt, és három díjat is elhozott.
részletek

Spielberggé változna a világ legrosszabb filmjének rendezője

2019-02-12 17:06
A minden idők legpocsékabb filmjét jegyző Tommy Wiseau egy óriáscápás filmmel tér vissza.
részletek

Itt vannak az idei Bánkitó első fellépői

2019-02-12 17:05
Grammy-díjas kanadaiak, svéd punkok és egy új színpad is lesz az idei fesztiválon.
részletek

Pocakos szinkronúszók és bedrogozott táncosok a moziban

2019-02-12 17:05
A francia filmek rajongói örülhetnek: megint jön a Frankofón Filmnapok egy csomó premierrel.
részletek

Német neonácikkal meneteltem a Kitörés túrán

2019-02-12 17:05
Majd kiestek a kocsiból az emberek, amikor amikor a Nagykovácsi úton átmasírozott előttük egy majd' kétméteres horogkeresztes zászló.
részletek