Tavaly nyáron a londoni Golden Gods díjátadón láttam legutóbb a Meshuggah-t, ahol ugyan csak három számot adtak elő, de arra mindenképpen jó volt, hogy akarjak belőle még többet is. Augusztus 6-án ez megtörténhet, ugyanis a svéd metálzenekar a Barba Negra Trackben lép fel, és mivel lemez nincs, talán majd jövőre, így egyfajta karrierösszegzőre lehet majd számítani. Azt nem tudom, hogy az alapító-gitáros Fredrik Thordendal itt lesz-e, újabban nem koncertezik a csapattal, helyette Per Nilsson, a Scar Symmetry gitárosa tolja élőben. 2017 óta legalábbis ez a felállás, Londonban is így láttam, de ugyan olyan jó volt, mint korábban.
[...] részletek
Ugyan néhány napja már nyilvánosságra hozták, ha eddig még nem tettétek volna, mindenképp érdemes megnézni azt a félórás koncertfelvételt, ahol a Mastodon egy apró londoni bár, a Blondie's zsebkendőnyi színpadán játszik, a Neurosis-frontember Scott Kelly vendégszereplésével, és amelynek során tulajdonképpen csak azokat a dalokat adják elő, amelyek az ő énekével kerültek lemezre. Kivétel ez alól a megasláger Blood and Thunder, amelynek eredetijében a Clutch-énekes Neil Fallon szerepelt, de Kelly őt is a tőle megszokott színvonalon pótolja. A Kerrang! által szervezett koncerten összesen 50 szerencsés néző vehetett részt, a zenekar maga alig részletek
Leonardo DiCaprio és Martin Scorsese tévésorozatot készít Eric Larson Az Ördög a Fehér Városban című könyvéből, amely az 1890-es években játszódik a világkiállítást rendező Chicagóban, ahol egy sorozatgyilkos szedi áldozatait. részletek
A vak remény című verseskötetéért Takács Zsuzsa nyerte el idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat, mellette Markó Béla, Száz Pál, Thomka Beáta és Bán Zoltán András részesül díjban a február 18-i díjátadó ünnepségen. részletek
Pénteken és február 22-én a Poklade - A mohácsi busójárás megújuló hagyománya című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők szakmai vezetéssel a budapesti Hagyományok Házában. részletek