Sikeresen eloltották a tüzet, amely a kezdés előtti napokban elpusztította a világ egyik legnépszerűbb zenei fesztiváljának nagyszínpadát. A fesztivál így is elkezdődik. A hatóságok még nem erősítették meg, valóban az okozta-e a tüzet, amire mindenki tippel. részletek
Dokusorozatot készít az HBO az egyik legizgalmasabb fiatal hazai zenészről, Szirmai Marcellről, azaz Pogány Indulóról, aki három év alatt odáig jutott, hogy megtöltötte az MVM Dome-ot. Itt az első előzetes. részletek
Alig két év elteltével újra Budapesten járt a Guns N’ Roses, és újra egy olyan kaliberű koncertet adtak, amiről teljes hosszában regényt lehetne írni, de maradjunk a rövidebb összefoglalónál. részletek
A vészkorszak már nyolc évtizede lezárult, de a vele összefüggő műtárgy-restitúciós ügyek közül soknak a végére még mindig nem került pont. Az elmúlt évtizedekben született nemzetközi megállapodásoknak és ajánlásoknak, a közvélemény és a közgyűjtemények változó hozzáállásának köszönhetően ugyan jelentős előrelépés történt, de számos ügy lezárása továbbra is várat magára. A legutóbbi években két neves svájci múzeumnak is intenzíven kellett – és kell mind a mai napig – foglalkoznia letétként, illetve ajándékként hozzájuk került művek előéletével. részletek
Karlovy Varyban remek filmeket lehet kifogni, de a filmfesztivál igazi varázsa a hangulatában rejlik: nyugalmas, barátságos retró életérzés, ötvözve udvarias és nagyvonalú profizmussal. Riporterünk felvette a ritmust a helyszínen, elvarázsolta Dakota Johnson és Hong Sang-Soo. részletek
Az utolsó olasz király, II. Umbertó leszármazottai visszakövetelik azokat az ékszereket, amelyeket az uralkodó és családja 1946-os száműzetésbe vonulása óta az olasz jegybank széfjeiben őriznek. részletek
A Putyin-barát Valerij Gergijev Olaszországban vezényelhet, Navalnij özvegye nem érti, hogyan lehetséges ez egyáltalán. Julija Navalnaja hosszan írt arról, hogy a Müncheni Filharmonikusok korábbi vezető karmestere szoros kapcsolatot ápol Putyinnal, és képmutatás szemet hunyni efölött. részletek
Külföldi rétegzenék és feltörekvő magyar előadók és DJ-k rendezvénye volt a Bánkitó Fesztivál, ezek mellett a kortárs színház és a magyarországi civil szféra örömünnepe, amely mindig is a közösségi létezésről szólt. részletek