Szerdán ér véget három és fél hét után a Madách Rockfesztivál, melynek több koncertjéről is beszámoltunk már a Lángolón. A rendezvénysorozat keretműsorának második részében ismét a Madách Színház művészei állnak majd színpadra, hogy felidézzék a magyar rock hőskorát, és az első előadás alapján mindenképpen izgalmas estének lehetnek majd tanúi azok, akik szívesen lennének tanúi a két világ, a színház és a rockzene találkozásának. A koncert kapcsán az este egyik főszereplőjével, Koós Rékával beszélgettünk, akinek zenei ízléséről – számunkra legalábbis – meglepő dolgok derültek ki az interjúban. (Fotók: Madách részletek
Idén júniusban jelent meg a Houdinis zenekar új lemeze Black címmel, amin szerepel egy Unspoken című szám is. Ehhez készített most a zenekar klipet, amit a Lángoló olvasói láthatnak először.
A dal egy igazi energikus, robbanékony, de mégis elegáns szám lett. A videóklipet Bozsik Ádám és Pap Vendel barátaink segítségével forgattuk a Robotban a szeptemberi lemezbemutatónk napján, a backstage-ben, kb. 3 óra alatt. Utólagos köszi Papp Szabinak és Géczi Ricsinek, hogy idő előtt kinyitották nekünk. A Robot gyakorlatilag a legzegzugosabb hely, ami kiválóan alkalmas mindenféle helyszíni forgatásra. Ebben akartunk egy olyan klipet forgatni, amiben a részletek
Az Ortega Guitars egy Magyarországon egyedülállónak nevezhető workshop turnéra invitálja az ukulele szerelmeseit, az ukulelézés iránt érdeklődőket, zenei előképzettségre való tekintet nélkül. A november 12-14. között zajló, három állomásos turné főszereplője az Ortega hivatalos előadója, Szélinger Anna CéAnne (Hősök, CéAnne & The Chapel Jiggaz) lesz, akiről régóta ismert, hogy fő hangszere az ukulele. Sőt saját ukulele lemezzel (egészen pontosan kazettával) is rendelkezik. (Fotó: Hegyi Júlia Lily)
[...] Bővebben!
részletek
A Taake az old school norvég black metal egyik legkitartóbb zenekara, hiszen ha az 1993-ban alakult jogelőd, a Thule éveit is beleszámoljuk, idén már huszonötödik éve dolgoznak megszakítás nélkül, a stílus eredeti szellemiségéhez körömszakadtáig ragaszkodva. Az egyetlen állandó tag, Ørjan Stedjeberg, vagy ahogy többen ismerik, Hoest nagy vonalakban ugyanolyan hozzáállású, nyers black metalt ír és játszik a mai napig, mint a kezdetekkor, és ugyan ebbe azért elég sok minden belefér, azért az úgynevezett necro hangzás, és a fekete-fehér lemezborítók máig megmaradtak. A zenekar szerdán lép fel az A38-on.
[...] Bővebben!
részletek
Ipari környezetben, egy fővárosi mozdonyműhelyben és raktárában készítette legújabb videóját a dunaújvárosi származású folk-rock zenekar, a Jolly Jackers. A miskolci Lumen Pictures a Deaf And Dumb című szomorkás, mégis energikus számához készítettek mozgóképet. A forgatásról Szepesi Viktor zenekarvezető mesélt, aki Jantek Tamással együtt rendezte a klipet:
[...] Bővebben!
részletek
Halmos András nemcsak sokoldalú zenész, dobos és szervező, hanem Afrika-mániás zenekaralapító is. Fela Kuti bűvöletében született legújabb projektjéről, demokratikus működésről és a hétvégi trafós koncertről mesélt a Lángolónak.
[...] Bővebben!
részletek
Régebbi és még régebb, klasszikus punk-ősöket és -hősöket idéz meg a négytagú budapesti The Doherties bemutatkozó, hatszámos EP-je. A lemezanyagot első alkalommal itt, a Lángolón lehet meghallgatni.
[...] Bővebben!
részletek
Szabályos sokkot okozott a zenei életben, hogy David Draiman Distrubed-énekes a több mint 20 éve hordott, nyakig lelógó pittypiercingje nélkül jelenik meg mostanában mindenhol. Rá is kérdeztek nála, hogy mi a fene történt, mi ez a drasztikus változás, ő meg csak annyit mondott, hogy 45 évesen már nem kéne úgy kinéznie, mint valami nagyon divatos kölyök, szóval ideje volt a nagy változásnak. :( Mellesleg most jelenik meg az új lemezük, príma reklám ez neki, ha már más nincs.
[...] Bővebben!
részletek
Hamarosan Budapestre látogat egy zenész, akit senkinek sem kell bemutatni. Andy Timmons, a világszerte turnézó amerikai rock és fúziós gitáros, Ibanez signature előadó, néhány állomás erejéig Európán tart bemutatókat idén ősszel. Az európai workshopok egyike a Hangszerarzenál Budapest szervezésében, az Analog Music Hallban kerül megrendezésre, ahol azon kívül, hogy találkozhattok a szakmai berkekben legalábbis legendás gitárossal, értékes ajándékokat is nyerhettek.
[...] Bővebben!
részletek