„Fontos, hogy a balatoni kikapcsolódáshoz a kultúra ugyanúgy hozzátartozzon, mint a sör és a lángos” – vallja Nagy Viktor színművész, aki idén 13. alkalommal hívja életre négy balatoni helyszínen a Kultkikötő című rendezvénysorozatot. részletek
Nagyon méltatlannak tartja az Ókovács Szilveszter és Prőhle Gergely elleni támadásokat Gulyás Gábor. A korábban a MODEM-et, majd a Műcsarnokot, most a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumot irányító múzeumigazgatóval az Art Capitalról, skatulyákról, a képzőművészetre rátelepülő politikai közegről is beszélgettünk. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válaszban. részletek
Idén áprilisban hiába várták olvasói a könyvfesztiválon, ahol minden évben hatalmas sor kígyózott az asztala előtt. Gyengélkedik, suttogták, de talán majd a könyvhétre összeszedi magát. Májusban betöltötte a 89. esztendőt, és a 90. elején már nem volt ereje, hogy híveire mosolyogjon. Kányádi Sándor június 20-án meghalt. részletek
A Meinl büszkén jelenti be új, széleskörű dobverő, dobseprű, mallet ütő és multi-rod verő kínálatát. A csúcsminőségű dobverők Németországban készülnek, észak-amerikai Hickory és juharfa felhasználásával. A verők súly és hangmagasság szerint precízen párosítva kerülnek forgalomba. Elérhető kategóriák: standard, hybrid, heavy, big apple és concert. Minden széria egyedi karakterisztikával rendelkezik, a kínálat gyakorlatilag az összes zenei stílust lefedi.
[...] Bővebben!
részletek
Nemrég jelent meg az elsősorban a Csík Zenekar prímásaként és gitárosaként ismert Szabó Attila első szólólemeze, a Lélekbiztosító. Az album igazi színfolt a magyar könnyűzenében, amelyen egyéni keveréket alkot a népzene és a rock, legyen szó saját szerzeményekről, feldolgozásokról, régi és új dalokról egyaránt. Az alkotóelemek közötti kötőanyagot az ő személye jelenti, akivel a Csík Zenekar legutóbbi miskolci koncertje előtt ültünk le beszélgetni. Az interjúban az album mellett szó esett a zene megszületésének csodájáról, inspirációról és tiszteletadásról meg persze arról, hogyan lesz valaki egy személyben prímás és részletek
A Kawalcade című album a Karaván Família együttes új produkciója. Az album kötelező mindenkinek, akit vonz a balkáni életérzés vagy a cigányzene szabadsága. Az új repertoár a műfaj modern megközelítése, amelyben a nyelvi sokszínűség mellett (romani/cigány, magyar, angol, arab, francia, török, szerb, román, spanyol, hindi nyelvű dalszövegek) a stílusok kavalkádja alkot egységet. A balkáni cigányzenéktől megszokott mámoros jókedv finom zenei ízléssel közvetítve kerül tálalásra a különleges családi zenekar előadásában.
[...] Bővebben!
részletek
Több mint 150 ezer vendéget várnak a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, amely kedden délelőtt nyitja meg kapuit a soproni Lővér kempingben.
[...] Bővebben!
részletek
Az istenek kegyesek voltak a Depeche Mode-rajongókhoz és nem sokkal a koncert kezdete előtt elzárták az égi csapokat. Ez mondjuk sovány vigasz volt azoknak a fanatikusoknak, akik már kora délutántól kapaszkodtak a rácsba, hogy tutira az első sorból élvezhessék a fellépést, de ők legalább önként vállalták ezt az áldozatot – az első vonatig kitartó afterpartyzásról nem is beszélve. (Fotók: Kozmári Attila)
[...] Bővebben!
részletek
Június 22-én indult Iwas17HeWas36 név alatt egy Twitter-thread, ami kizárólag egy állítólagosan 2000-ben történt esetről szól, amiben egy ismeretlen szexuális erőszakkal vádolta meg Maynard James Keenant. A Tool és az A Perect Circle énekese akkor 36 éves volt, az ismeretlen lány pedig 17. Az ismeretlen elég részletesen mesél el egy történetet egy A Perfect Circle-koncert utáni erőszakról. Röviden:
[...] Bővebben!
részletek
Május közepén a pozvakowski olyan dologra adta a fejét, amit már nagyon régóta nem csinált magyar zenekar. Összehoztak egy, a szó klasszikus értelmében turnénak nevezhető koncertsorozatot, amelynek során pihenőnap nélkül végigmentek az ország kilenc városán, Győrtől egészen Pécsig. A gesztusnak sem utolsó kezdeményezés olyannyira szimpatikus volt számomra, hogy természetesen meg is néztem az egyik koncertet. Amikor kiderült, hogy a zenekar másokkal is szívesen megosztaná a kilenc nap tapasztalatait, a legnagyobb örömmel készítettem el a most következő interjút. (Koncertfotók: Jäger Ádám, Tóth Masa)
[...] Bővebben!
részletek
Szeretnél bemutatkozni a DreherFeszten? Nincs más dolgod, mint hogy zenekaroddal jelentkezz a Lángoló Gitárok és a DreherFeszt közös tehetségkutatójára, a DreherFeszt Felfedezőre. Jelentkezni 2018. június 27. és 2018. július 27. között lehet a tehetségkutató honlapján található űrlap segítségével. A jelentkezők közül a szakmai zsűri négy, a közönségszavazás pedig egy zenekart juttat be a szeptember 1-i döntőbe, ahol – a DreherFeszt keretein belül – az öt döntős élőben méri össze erejét. A nyertes meghívást kap a 2019-es DreherFesztre, illetve összesen 1 000 000 Ft értékű díjazásban részesülnek a helyezettek, és még további részletek
Közel húsz éves pályafutásuk során már nem először járt nálunk a chicagói punkrock-zenekar, viszont a Budapest Parkban most léptek első ízben színpadra. A koncert előtt a basszusgitáros-alapítótag Joe Principe-pel sikerült beszélgetni.
[...] Bővebben!
részletek
Július 4-én, szerdán lép fel az Exodus a Dürer Kertben. Ezt már tudják a Lángoló olvasói, hiszen mi jelentettük be magát a koncertet is. Most viszont személyes meghívást kap mindenki a koncertre magától a legendás thrash metal zenekar énekesétől, Steve "Zetro" Souzától. Itt a buli linkje a részletekhez.
[...] Bővebben!
részletek