A megszokotthoz képest egy héttel később, az érettségi és vizsgaidőszak után, a nyári szezon elején, július 3-6. között lesz jövőre a Heineken Balaton Sound. részletek
A társulatvezető Pintér Béla idén nyáron kérte a közönség segítségét a 25., jubileumi évad megvalósulásához. Akkor 35 millió forint hiányzott a büdzséből, ami most végre összejött. részletek
A régi-új szám címe Now And Then, és egy John Lennon által a 70-es években rögzített, eddig meg nem jelentetett demofelvételből nyerték ki a mesterséges intelligencia (MI) bevetésével. részletek
A zenész több párhuzamot is vont a két politikus között, úgy véli Kádár János is előre látott három lépéssel, és Orbán is. Sőt, utóbbi tíz lépéssel lát előre. Ma már nem Kádár, hanem Orbán a kedvenc politikusa. részletek
Az emberek domesztikálták a galambokat, majd magukra hagyták őket – legalábbis Barna szerint. Erről is szó volt a Márkó és Barna Síkideg legújabb epizódjában. részletek