„Egy-egy új bemutatóhoz lassan színházat is kell keresni” – mondja a Madách Színházban rendezőként 52 éve dolgozó igazgató, akiről Ő, Szirtes Tamás címmel jelent meg könyv és tavaly a teátrum két zenés évtizedéről 20 év! főcímmel kötet. részletek
A színész korábban a Csináljuk a fesztivált! című köztévés műsorban is szerepelt, de sajnos nem jutott be a döntőbe. Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is. részletek
A világ egyik legnépszerűbb rendezője már régebben bejelentette, hogy a tizedik lesz az utolsó filmrendezése, és már két olyan projektje is volt, ami ez lehetett volna, de egyik sem valósult meg. Most azt is elárulta, miért. részletek
Vasárnap reggel, 87 éves korában meghalt a klasszikus Superman-filmeken kívül Fellininél és Pasolininél is játszó, James Bond szerepére is pályázó Terence Stamp. részletek
A film főgonoszát játszó, izraeli színésznő szerint Hollywoodban nagy a nyomás a hírességeken, hogy felszólaljanak Izrael ellen, és ez rányomta a bélyegét a Hófehérkére is. részletek