Negyven éve nincs velünk Lütyő őrmester

2023-01-27 18:01
Ő volt többek között a Horgász a pácban vadorzója, Jákob rabbi, és leginkább a világ legismertebb és legesetlenebb csendőre. 1983-ben ezen a napon halt meg Louis de Funès.
részletek

„Velem minden rendben. Munkatáborban dolgozom." Leveleken át a halálba

2023-01-27 18:01
A levelek olykor a történelem legszemélyesebb, legintimebb mozaikjainak bizonyulnak. Tükrözik a feladó és a címzett viszonyát a korhoz, és a kor hatását rájuk és a kapcsolatukra. A náci ideológia térhódítását, majd pusztítását pont ezen a kommunikációs csatornán keresztül mutatja be két nemrég megjelent könyv. Míg az egyik fikciós, irodalmi vádirat a nácizmus ellen, a másik a valóságot kutató munka eredménye, és egyben szívszorító lenyomata az emberi kapcsolatoknak egy embertelen korból.
részletek

Minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje lett Magyarországon az Avatar 2

2023-01-27 18:01
Meghaladták a kétmilliárd forintot az Avatar: A víz útja magyarországi jegybevételei.
részletek

A korábban ügynökként is dolgozó Dinnyés Józsefet is megfigyelték

2023-01-27 18:01
A Kádár-korszak ismert polbeat énekesét beszervezte ugyan az állambiztonság, de jelentéseiben nem ártott senkinek. Őt is megfigyelték viszont: egy 40 éve, 1983. január 21-én kelt napi információs jelentésben arról beszélt az ügynöknek többek között, hogy már látta a Beszélő negyedik számát.
részletek

Nagy felzúdulást keltett, hogy egy 12 éves gyereket is Arany Málnára jelöltek

2023-01-27 18:01
A legrosszabb színészeket „díjazó” szervezet alapítója nyilvános bocsánatkérésre kényszerült.
részletek

Odesszát az orosz külügy szerint csak „az ukrajnai nacionalista rezsim” fenyegeti

2023-01-27 18:01
Az orosz hadsereg több alkalommal is rakétákkal és tüzérséggel támadta a várost.
részletek

Nők, akikről nem írnak a történelemkönyvekben

2023-01-27 00:02
A Netflix új sorozatából kiderül.
részletek

Úgy fogynak el az emlékeink, ahogy a fosszilis tüzelőanyagok

2023-01-27 00:01
Vissza a jövőbe, előre a múltba egy veterán kocsival.
részletek

Megtaláltuk a legbetegebb sorozatot a Netflixen

2023-01-26 11:02
Csak imádni vagy gyűlölni lehet, középút nincs.
részletek

Ez a youtuber elköltött egy rakás pénzt azért, ami amúgy evidens

2023-01-26 11:02
A végeredmény őt is megdöbbentette.
részletek

Neonfényben suhant a Skoda a Rákóczi úton

2023-01-25 22:02
Szebb világot vibrált a színes üvegcsövekben fényesen izzó gáz.
részletek

És tényleg, az alma nem esik messze a fájától, de ez legalább édes

2023-01-25 20:01
Apák és fiaik, avagy van folytatás.
részletek

Eltűnt két festmény a zürichi szépművészeti múzeumból

2023-01-25 18:06
Még nem tudni, hogy ellopták-e őket.
részletek

Kétnapos koncerttel ünnepli 90. születésnapját Willie Nelson

2023-01-25 18:06
Nelson mellett több tucat előadó, köztük Neil Young, Norah Jones, Tom Jones vagy Ziggy Marley fog színpadra lépni.
részletek

Már Hongkongba is bebetonozta magát a kaposvári művésznő

2023-01-25 18:06
Göncz Dalma önerőből jutott a csúcsra.
részletek