Demeter Szilárd kulturális megmondóember a szerinte pocsék magyar írók után legutóbb a komolyzenei együttesekbe kötött bele, mondván, „miért ne lehetne” jóval kevesebb belőlük. A Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnöke elmondta, mi igaz az eszmefuttatásából. Spoiler: nem túl sok minden. részletek
A szerdai nap nem túl erős kínálata lehetőséget adott arra is, hogy a zenei felhozatal mellett az egyéb produkciók is előtérbe kerüljenek a Sziget Fesztiválon. Így ragadtunk le a cirkuszsátornál (Cirque du Sziget), amely minden nap ugyanazzal a műsorral szolgál, és a délután kezdődő (de késő éjszakáig nyúló) programjai laza bemelegítőként szolgálhatnak a másnapos delikvensek számára, hogy aztán újult erővel forduljanak rá az előttük álló estére. részletek
Régen vártunk annyira fesztivált, mint a 2022-es Szigetet. A szerdai nyitónap hozta a papírformát, telt házzal indult a hatnapos szórakozás, a nagyszínpad előtt már a délutáni koncertek alatt is meglepően sokan gyűltek össze, és a hangulat is a régi volt. részletek
Három év kihagyás után biztonsági játék helyett alaposan átrendezték a Sziget Fesztivált – egyelőre úgy tűnik, logikusan. Képriportunk a tömeg előtti csendről. részletek
73 évesen, a szerettei körében halt meg Olivia Newton-John énekes, színésznő, a Grease legendás sztárja, akinek jelentősége túlmutatott a szórakoztatóiparon – három évtizedes küzdelme során, amelyet a mellrákkal folytatott alighanem betegek, és egészséges emberek számára is inspirációként szolgált. részletek
A szerdán kezdődő fesztiválon a nagyszínpados sztárelőadókra fordított költségvetés nagyságrendileg több millió euró, ami a forint gyengülése miatt ezúttal nagyobb terhet jelent. részletek
A tragikus kimenetelű párizsi autóbaleset ügyében két rendőrségi nyomozás is indult hét év különbséggel, az új sorozat ennek a vizsgálatoknak a hátterét járja majd körül.
részletek
Az alkotók azt nyilatkozták, tartózkodtak az öncélú szex- és erőszakábrázolástól, csak akkor lesznek láthatóak ilyen jelenetek, amikor a történet megkívánja. részletek