Olasz sajtóértesülések szerint az FC Barcelona labdarúgócsapata a szezon végéig kölcsönveszi Kevin-Prince Boatenget, az olasz élvonalbeli Sassuolo támadóját. Az átigazolási ügyekkel foglalkozó Gianluca Di Marzio úgy tudja, a felek hamarosan bejelentik a futballista klubváltását. részletek
A világranglista 15. helyén álló, 22 éves orosz Danyiil Medvegyev nagy csatára késztette a világelső Novak Djokovicsot, de 6:4, 6:7, 6:2, 6:3-as győzelmével a hatszoros bajnok szerb klasszis jutott be az ausztrál nyílt teniszbajnokság (Australian Open) negyeddöntőjébe. részletek
Jelentős sportdiplomáciai sikert aratott a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület, hiszen a 2018-as év után ismét sikerült Magyarországra, azon belül pedig Békéscsabára hozni a Közép-európai Kupa négyes döntőjének rendezési jogát. részletek
Nem akármilyen mérkőzést vívott egymással a nyolcadik kiemelt, japán Nisikori Kei és a 23. helyen rangsorolt spanyol, Pablo Carreno Busta: az öt óra, öt percen át tartó, ötszettes mérkőzést a japán nyerte meg, úgy, hogy a döntő játszma rövidítésében 8–5-ös hátrányból jött vissza, és aratott 10–8-as győzelmet. Igaz, ehhez a székbíró, Thomas Sweeney közreműködése is szükséges volt – legalábbis a spanyol és szurkolói egész biztos így érezték a meccs után. részletek
Mint arról beszámoltunk, a negyedik helyen kiemelt Alexander Zverev megszorítani sem tudta Milos Raonicot az Australian Open nyolcaddöntőjében, a kanadai 6:1, 6:1, 7:6-ra győzött. A német játékosnak az ütője bánta a gyenge teljesítményt, ráadásul ezzel egy labdaszedőre is alaposan ráijesztett. Íme! részletek
A kézilabda Bajnokok Ligája-címvédő Montpellier-ben folytatja nyártól a pályafutását Marin Sego, a Mol-Pick Szeged horvát válogatott kapusa – jelentette be a francia klub vezetősége. részletek
Azért, mert kapus vagy, még nem kell megbolondulnod. Nos, ha végignézünk a FourFourTwo által összegyűjtött metrófogantyús, műkedvelő, hústolvaj bandán, akkor nem is biztos, az ép elme alapkövetelmény... részletek
Az AC Milan 2–0-s győzelmet aratott a Genoa otthonában, ezzel őrzi a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő 4. helyét az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokság (Serie A) tabelláján. Az épp a milánóiakkal összeboronált Krzysztof Piatek először hiányzott a genovaiak keretéből a 2018–2019-es évadban... részletek
Első hétfői felkészülési mérkőzésén a Mol Vidi FC labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent játszott a Peking Zsenhóval. A székesfehérvári együttes találatát Kovács István szerezte tizenegyesből. A Vidi 16 órától a cseh Sparta Prahával is összecsap. részletek
Mint beszámoltunk róla, a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 21. fordulójában az AS Monaco hazai pályán szaladt bele a késbe a Strasbourg ellen (1–5). Az eredmény alakulását Thierry Henry, a Monaco vezetőedzője is nehezen viselte, s keményen beszólt a vendégek játékosának, Kenny Lalának. részletek
Erőltetett meneten van túl a magyar férfi kézilabda-válogatott a dán–német közös rendezésű világbajnokságon, ezért a Tunézia elleni, sikerrel megvívott középdöntős mérkőzést követő szünnap inkább a kikapcsolódásról szólt, amelyben wellness és közös főzés is helyet kapott. A vacsoránál magyaros ételek kerülnek terítékre, amit a csapat és a szakmai stáb néhány tagja készített a hotel konyhájában. részletek
Múlt pénteken ülésezett a Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége. Az ülésen többek között elfogadták a Gyarmati Dezső Úszó és Vízilabda Sport Egyesület, az Iron Swim Kft., valamint a Hatvani Úszó, Vízilabda és Szabadidő Klub Sportegyesület felvételi kérelmét, vagyis innentől mind a három klub teljes jogú tagja a szövetségnek – számolt be a promotions.hu. részletek