Amikor 2001. március 4-én Fernando Alonso a mezőny leggyengébb autójában, egy Minardiban elrajtolt élete első Formula–1-es versenyén Ausztráliában, még nem lehetett sejteni, hogy a sportág egyik legendás egyénisége mutatkozik be éppen. Márpedig pontosan ez történt, hiszen a vasárnap utolsó F1-es futamát teljesítő spanyol kétszer is világbajnoki címet szerzett, és számtalan rekordot tartott hosszabb-rövidebb ideig karrierje során, és az ezredforduló utáni két évtized Formula–1-ének egyik emblematikus alakja lett. Alábbi összeállításunkban azonban nem Alonso pályafutásával foglalkozunk, sokkal inkább azzal, hogy mi történt a nagyvilágban részletek
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United menedzsere, José Mourinho frusztrált, mert játékosai látszólag figyelmen kívül hagyják az instrukcióit, amikor a pályára lépnek. részletek
A PDC világranglistájának ötödik helyén álló Daryl Gurney sikerével zárult a világbajnokság előtti utolsó kiemelt torna, a 460 ezer font összdíjazású Players Championship szuperdöntője. Az északír dartsozó a vasárnapi fináléban az előző három kiírását győztesét, a világelső Michael van Gerwent verte meg 11–9-re. részletek
Egészen tökéletes trollkodáslavinát indított el egy felhasználó a Twitteren. A lelkes szurkoló mindössze annyit írt, a Borussia Mönchengladbach hivatalos oldalát megjelölve, hogy „Legyetek bajnokok!” A vége azonban az lett, hogy összeveszett rajta a fél Bundesliga… részletek
A Dél-Amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) keddi, paraguayi ülésén úgy döntött, hogy a River Plate–Boca Juniors Libertadores-kupa-döntő visszavágóját Argentínán kívül rendezik meg. A találkozóra a jövő hét végén, december 8-án vagy 9-én kerül sor, de a helyszín még nem ismert. részletek
A FourFourTwo Londonban találkozott a 35 éves Jermaine Pennanttel, aki őszintén válaszolt az olvasók kérdéseire, és beszélt arról is, hogyan szerzett másnaposan mesterhármast első meccsén az Arsenalban, milyen a börtönfoci, és hogyan hívta meg Steven Gerrard a Liverpoolba. részletek
Hegymászólegendák sorozatunkban az 1996 májusában történt eseményeket elevenítjük fel, melyeket sokáig a Mount Everest legnagyobb tragédiájaként tartották számon. Sőt, a történtek továbbra is foglalkoztatják és megosztják a hegymászó-társadalmat. részletek
Felnőtt női és férfi világkupaversenyt rendez jövőre Székesfehérvár – jelentették be az Alba Volán SC öttusaszakosztályának keddi sajtótájékoztatóján. részletek
Több ember ellen elkövetett gyilkossági kísérletért 14 év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki tavaly áprilisban a Borussia Dortmund csapatbuszának közelében három robbanószerkezetet is felrobbantott. részletek
A Liverpool szerdán kulcsfontosságú mérkőzést vív a Paris Saint-Germainnel a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében. A mérkőzést megelőzően a sajtótájékoztatón elhangzó közhelyek helyett ezúttal inkább Jürgen Klopp legemlékezetesebb angliai nyilatkozataiból idézünk. részletek
„Számomra a futball sokkal több, mint egy labda és két kapu, a foci embereket hoz össze a világ minden pontjáról” – többek között ez az idézet is megtalálható Gráczer Zoltán közösségi oldalán. Olvasónk külföldi tapasztalatokról szóló sorozatunkban amerikai élményeiről, a helyi utánpótlásfutballról beszél nekünk, miután két részletben közel egy évet töltött el labdarúgóedzőként az Egyesült Államokban, és ez idő alatt számos egyesületnél megfordult. részletek
Sebastian Vettel volt a leggyorsabb az F1-es pilóták idény végi abu-dzabi tesztjének első napján, amelyen a versenyzők kipróbálhatták a Pirelli 2019-es abroncsait, illetve több versenyző már a jövő évi csapata autójában ülve körözhetett. részletek
Nemcsak az AEK Athén vendégeként 2–0-s győzelmet arató Ajax, hanem a Viktoria Plzen moszkvai győzelmével a Real Madrid és az AS Roma is bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé. részletek