Sokszor láttunk már ilyet, ám a 2018-as szezont lezáró Abu-dzabi Nagydíj után a világbajnok Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is beszállt: a két klasszis versenyző sisakot cserélt egymással. A közzétett videóban elmondták, hogy ez a legnagyobb tisztelet jele a pilóták között. részletek
Szombaton a Szeged elleni bajnokin zárul a Dabas férfi kézilabdacsapatának novemberi rákellenes akciója, s a klub ez alkalomból gesztust tesz szurkolói felé: aki bajuszt visel, ingyen bemehet az NB I-es mérkőzésre. részletek
Viszonylag ritkán enged bepillantást hétköznapjaiba korunk egyik legnagyobb labdarúgója, Lionel Messi. Ám ha megteszi, akkor olyan aranyos videókat is posztol, mint amilyeneket vasárnap tett közzé: a felvételeken az ötszörös aranylabdás és kedvese, Antonella Roccuzzo gyermekei, Thiago, Mateo és Ciro láthatók. A középső fiú, a 2015-ös születésű Mateo be is mutatta páratlan tánctudását. részletek
Hol külön, hol együtt megjárták Európa számos bajnokságát, miközben 2013-ban világbajnoki címet szereztek a brazil válogatottal, majd korábbi edzőjük, Németh András hívására 2016-ban érkeztek Vácra, ahol nagy szerepük volt egy összetartó, egymásért küzdő közösség kialakításában. Elmondásuk szerint örömmel segítik a fiatal magyar kézilabdázók fejlődését, és meg vannak róla győződve, hogy néhány éven belül felnőtt szinten is eredményes válogatottunk lesz. Ismerjék most meg kicsit közelebbről Bárbara Arenhartot és Karoline de Souzát! részletek
Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online hétről hétre összeszedi toplégiósaink mérkőzéseit. Lássuk, milyen találkozók várnak külföldön játszó futballistáinkra és csapataikra az előttünk álló napokban! részletek
Jelentős veszteség érte az FC Barcelona labdarúgócsapatát: az uruguayi csatár, Luis Suárez térdsérülést szenvedett a hétvégi, Atlético Madrid elleni bajnokin, így három hétig nem játszhat. részletek
Rekordbevételt könyvelhetett el a 2017–2018-as szezonban a német elsőosztályú Hertha labdarúgócsapata – írja a berliniek hivatalos oldala. A bevétel összesen 152.9 millió euró volt, a kiadás 148.8, tehát 4.1 milliós nyereséggel zárta az idényt Dárdai Pál együttese. részletek
Vasárnap Lewis Hamiltont intették le elsőként az Abu-dzabi Nagydíjon, az immár ötszörös világbajnok így győzelemmel zárta a 2018-as F1-idényt. Természetesen vicces, érdekes jelenetekből a szezonzárón sem volt hiány, tekintsünk ezekkel vissza az év utolsó futamára! részletek
A bajnoki címvédő FTC-Telekom Waterpolo a tavalyi döntős A-Híd OSC Újbudával találkozik a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjének egyik elődöntőjében – így hozta a hétfői sorsolás. Íme, a férfi és a női kupasorozat hátralévő programja! részletek
Az agapotobasket.gr információi szerint 39 éves görög hátvédet szerződtetett az amerikai Taneisha Harrison helyére az előző NB I-es idényt negyedikként záró ZTE NKK női csapata. részletek
Diego Maradonának, a Dorados de Sinaloa mexikói másodosztályú futballcsapat vezetőedzőjének a győztes meccs után tették fel a kérdést, hogy most, hogy Mexikóban dolgozik, mit gondol az ottani labdarúgásról. De az argentin legenda nem igazán tudta megfogalmazni gondolatait. Az 58 éves szakember szeptember eleje óta irányítja az együttest. részletek
Nyolc nappal a balesete után hétfőn elhagyhatta a kórházat a 17 éves Sophia Flörsch, aki a november 18-i Formula–3-as Makaói Nagydíjon szenvedett csigolyatöréssel járó balesetet. részletek
Andrés Iniesta korábban már nyíltan beszélt a depressziójáról, amely a 2010-es világbajnokság előtt csúcsosodott ki. Most a betegség egy korai szakaszáról is szót ejtett. részletek