November elejétől kezdve újabb dokumentumokat hoz nyilvánosságra a nemzetközi sajtó a labdarúgásban tapasztalt visszaélésekről és ügyeskedésekről. Mi is az a Football Leaks? Ki áll a portál mögött? Mi köze ehhez a Spiegelnek? Cikkünkben kérdés-felelet formában mutatjuk be a két éve munkálkodó Football Leaks hátterét. részletek
Miután kivizsgálta a Nemzetközi Automobil-szövetség a Haas által benyújtott óvást, úgy döntött, hogy nincs alapja a Force Indiát ért vádaknak, ezért elutasítja az amerikai istálló óvását. részletek
Elek Ákos és Eppel Márton csapata, a bajnoki ezüstérmes Kajrat Almati 1–0-ra legyőzte az Atiraut a Kazah Kupa 2018-as kiírásának döntőjében, így megvédte címét, és az elmúlt öt évben negyedszer hódította el a trófeát. részletek
Lewis Hamilton nyerte a 2018-as szezon utolsó időmérőjét, a Mercedes brit versenyzője mellől csapattársa, Valtteri Bottas rajtolhat vasárnap Abu-Dzabiban. A Ferrarié lett a második sor, Sebastian Vettel a harmadik, Kimi Räikkönen a negyedik helyről várhatja a piros lámpák kialvását. Hamilton negyedik rajtelsőségét szerezte meg Abu-Dzabiban. részletek
A péntek ezen a héten mindenhol a leárazásokról szólt, hiszen világszerte tombolt a Black Friday. A nap poénját a futballvilágban ennek kapcsán az Ajax szolgáltatta… részletek
A finnországi Rukában férfi és női klasszikus stílusú sprintversennyel kezdődött a sífutók 2018–2019-es világkupa-sorozata. A győzelmet mindkét nemben orosz versenyző, a hölgyeknél Julija Belorukova, a férfiaknál Alekszandr Bolsunov szerezte meg. Ugyanitt az északiösszetett-vk-ban az osztrák Mario Seidl nyerte meg az idénynyitó versenyt. részletek
Az ETO FC Győr hazai környezetben 1–0-ra legyőzte a bajnoki címvédő MTK-t a női labdarúgó Magyar Kupában, ezzel bejutott a legjobb négy közé. részletek
Az Astra 1–0-s győzelmet aratott Kozármislenyben a sereghajtó Magyar Labdarúgó Egylet felett a női NB I 5. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. részletek
Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj időmérőjén, a brit így idénybeli 11. elsőségét jegyezte. Mögötte nem nagy hátrányban csapattársa, Valtteri Bottas érkezett, míg a 3–4. helyen a két Ferrari Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen sorrendben következett. A Red Bull párosa eközben Daniel Ricciardo, Max Verstappen felállásban az ötödik és a hatodik pozícióban zárt. részletek
Baszkföldön, az Eibar ellenfeleként lépett pályára a Real Madrid a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában, de nem sok öröme telt benne. A hazaiak végig sokkal jobban játszottak, és ha kicsit jobban koncentrálnak, akár demoralizáló vereséget is mérhettek volna a vendégekre. Azért a 3–0 is elég rosszul mutat a madridiak eredménylistáján. részletek
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Abe Sinzó japán miniszterelnök szombaton ellátogatott Fukusima régiójába, ahol 2011-ben földrengés és szökőár pusztított. részletek