Pénteken nagyjából 50 ezer szurkoló fogadta a Boca Juniors játékosait a csapat edzésén a River Plate elleni Libertadores-kupa-döntő előtti napon. Az egyik szurkoló beszaladt a pályára is, a rendőrök hamar lekapcsolták, majd jött Carlos Tévez! részletek
A Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője, Elek Gábor a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában értékelte az őszi szezont, valamint előretekintett a tavaszi idényre. A szakember elárulta, a szakmai stáb az elmúlt hetekben már nem a Bajnokok Ligája-meccsekre, hanem főleg a Siófok elleni bajnoki rangadóra készítette fel a csapatot, valamint arról is beszélt, hogy a télen szeretnék új játékossal, játékosokkal megerősíteni a keretet. részletek
A héten „kiegyenesedett” a labdarúgó NB I tabellája, miután lejátszották a 6. fordulóból elhalasztott Mol Vidi FC–Újpest FC mérkőzést (1–0). A hétvégén a 15. forduló következik: a Vidi Debrecenben játssza vasárnap a forduló talán legérdekesebbnek ígérkező mérkőzését, a Ferencváros a Kisvárdát, a Bp. Honvéd a Mezőkövesdet fogadja. Történelmi-statisztikai háttér a forduló mérkőzéseihez. részletek
Fernando Torres a 78. percben szerzett győztes gólt a japán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában, ezzel biztossá vált, hogy csapata, a Szagan Toszu bennmarad az első osztályban. Andrés Iniestáék meccsén az ellenfél kapusa a 104. percben egyenlített! részletek
Szerződést hosszabbított francia klubjával, a Chambray Touraine Handball együttesével a magyar női kézilabda-válogatott Európa-bajnoki keretébe bekerülő Planéta Szimonetta – számolt be róla a játékost képviselő ChampSport menedzseriroda a Facebook-oldalán. részletek
A Mercedes Twitter-oldalára feltöltött videoüzenetben látható először a nyári tüdőátültetése óta Niki Lauda, aki idézett néhány kedves szót az érte aggódók felé. részletek
José Perurena, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) spanyol elnöke szerint a most zajló, kétnapos budapesti kongresszusnak nagy jelentősége van, ugyanis a sportág nem szeretné, ha „meglepetések érnék” a 2028-as, Los Angeles-i olimpia programjának nyilvánosságra hozatalakor. részletek
Az élmezőnyhöz tartozó Alavés idegenben 1–0-ra kikapott a Leganéstől a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 13. fordulójának nyitó mérkőzésén. részletek
A DVTK Jegesmedvék szétlövésben, a MAC ugyancsak hazai jégen, de a rendes játékidőben kapott ki Szlovákiából érkezett ellenfelétől a szlovák élvonalbeli jégkorongbajnokság (Tipsport Liga) pénteki játéknapján. részletek
A Ferencváros egymást követő 19 megnyert mérkőzés után kikapott a jégkorong Erste Ligában: a ligacsúcsot jelentő sorozatnak a Dunaújváros vetett véget 3–2-es fővárosi győzelmével pénteken. részletek
A Spiegel péntek este újabb Football Leaks-szivárogtatással borzolta a kedélyeket. A főszerepben ezúttal a Real Madrid és Sergio Ramos, aki tiltott szereket használhatott a 2017-es Bajnokok Ligája-döntő előtt. Vagy mégsem? részletek
Hanga Ádám csapata, a Barcelona hazai környezetben 90–80-ra legyőzte az Olimpia Milanót a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának 9. fordulójában. A magyar játékos faultproblémái miatt csak valamivel kevesebb mint 13 percet töltött a parketten, ez idő alatt 4 pontot, 1 asszisztot és 5 lepattanót könyvelt el. részletek
Noha a 70. perctől emberhátrányban játszott, a Lyon megnyerte a szomszédvárak derbijét: az OL hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Saint-Étienne-t a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 14. fordulójának péntek esti mérkőzésén. részletek
Jelentősen nőhet a többszörös olimpiai bajnokok megbecsülése, akik az új törvényjavaslat szerint minden arany után ugyanakkora összeget kaphatnak életjáradékként. részletek