A másfél évvel ezelőtt az U17-es Európa-bajnokság hatodik helyét megszerző korosztály győzelemmel kezdte U19-es Európa-bajnoki selejtezőcsoportját Szlovénia ellen. Az NSO Tv stábja a találkozó után a két gólszerzővel, vagyis a Red Bull Salzburgban pallérozódó Szoboszlai Dominikkal, illetve az Ajaxban futballozó Schön Szabolccsal beszélgetett. Előbbi felelevenítette összeakaszkodását az egyik szlovén játékossal, míg utóbbi már az AS Romában játszó amszterdami tehetségről, Justin Kluivertről is beszélt. részletek
Győzelemmel kezdte a magyar U19-es válogatott az Eb-csoportselejtezőit Szlovénia ellen. Az egész mérkőzésen parádés hangulatot teremtő szurkolók a végén együtt ünnepeltek Szoboszlai Dominikékkal. Nézze meg az NSO Tv videójában, hogyan! részletek
A Szuperkupa után a román bajnokságban is kikapott a Ramnicu Valceától a CSM Bucuresti sztárokkal teletűzdelt női kézilabdacsapata, ami után többen is kritizálták az együttes nyáron kinevezett vezetőedzőjét, Magnus Johanssont. részletek
Október 20-án rajtol a budapesti birkózó-világbajnokság, ám a kötöttfogásúak csak október 25-én lépnek először szőnyegre. Az NSO Tv a tatai edzőtáborban látogatta meg a válogatottat, először Sike András szövetségi kapitány, Korpási Bálint és Lám Bálint beszélt a felkészülésről, valamint a várakozásairól, most Kiss Balázson és Lőrincz Tamáson a sor. részletek
Az NBA előszezonjának szerdai játéknapján a Los Angeles Lakers hazai parketten 123–113-ra legyőzte a címvédő Golden State Warriorst. LeBron James csupán az első félidőben játszott, de így is csapata egyik legjobbja volt. részletek
A Közbeszerzési Hatóság tájékoztatása szerint sikeres volt a Budapest Honvéd új létesítményére kiírt közbeszerzési eljárás, így a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft. építheti fel a klub új stadionját – adta hírül a fővárosi egyesület hivatalos oldala. részletek
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) doppingügyekkel foglalkozó szervezete (AIU) felfüggesztette az augusztusban Európa-bajnoki ezüstérmet nyert ukrán gyalogló, Alina Cvilij versenyengedélyét. részletek