A 100 kilogrammos ifjúsági Európa-bajnoki harmadik cselgáncsozó, Vég Zsombor a bronzéremért léphet tatamira a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpián, mivel az elődöntőben egy vazaari értékű akcióval kikapott a kazah világelső, Bekarisz Szaduakasztól. részletek
Az elmúlt hétvégén a női kézilabdában is megkezdődtek a Bajnokok Ligája küzdelmei. Ennek apropóján beszélgettünk a ChampSport Agency nemzetközi menedzseriroda munkatársaival, a számos világklasszis ügyeit képviselő ügynökség tulajdonosával, Farkas Mátyással és kollégájával, Auth Mártonnal, akiket a női és férfi kézilabdázás piaci viszonyai mellett arról is faggattunk, milyen jövőt jósolnak az ügyfeleik közé tartozó szegedi Bánhidi Bence, Bodó Richárd kettősnek. részletek
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint az egymásra épülő szakmai és támogatási programokból álló hazai utánpótlás-nevelési rendszer rendkívül sikeres, és ezt jól mutatja, hogy a nyári időszak végéig a korosztályos magyar sportolók 118 érmet szereztek – nemcsak az utánpótlás korosztályban, hanem a felnőtt Európa-, és világbajnokságokon is. részletek
Wayne Rooney szerint a Manchester United vezetőedzője, José Mourinho „könnyű célpontja” a kritikáknak, miközben az együttes labdarúgóinak kellene nagyobb felelősséget vállalniuk. részletek
Meglepő döntést hozott a futsal NB I-ben négy forduló után három győzelemmel és egy döntetlennel álló Haladás VSE: közös megegyezéssel szerződést bontott a nyáron érkezett Vladan Cvetanovics vezetőedzővel. részletek
Bastien Toma nevét valószínűleg nem sokan hallották még, a 19 éves, U21-es svájci válogatott középpályásról azonban még sokat fogunk hallani. A svájci élvonalbeli bajnokságban a Sion futballistája most ugyanis egy olyan gólpasszt adott, amellyel az ellenfél kilenc játékosát verte át. Pedig oda sem nézett… részletek
Bajnoki cím, Magyar Kupa-győzelem, Bajnokok Ligája négyes döntője – ez jelenti a sikerek útjára való visszatérést David Davis, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata új edzője számára. részletek
A 14-szeres Grand Slam-torna-győztes Novak Djokovics magabiztos sikerrel jutott be a nyolcaddöntőbe a sanghaji férfi tenisztornán. A szerb játékos kedden a francia Jérémy Chardyt búcsúztatta, aki 41. a világranglistán. részletek
A Conor McGregort legyőző Habib Nurmagomedov édesapja először szólalt meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy fia magyar idő szerint vasárnap hajnalban legyőzte az ír harcost a Las Vegas-i MMA-gálán. részletek
A Barcelona négy győzelemmel kezdte a bajnoki idényt, ám ezt követően a katalán sztárcsapat sorozatban négy találkozón maradt nyeretlen – igaz, ezzel együtt a 15 pontjával még mindig a második helyen áll, csupán egy egységgel lemaradva a Sevillától. részletek
Regionális nemzetközi bajnokságot szeretne a Mol Vidinek a főszponzor. Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója úgy látja, a magyar szurkolók is jobban járnának egy olyan ligával, ahol a Ferencváros és a Vidi a Slovannal és a Dinamo Zagrebbel küzdene. Mindezt szponzorként is szívesen támogatnák. részletek
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság gyorsabb, a magyar viszont technikásabb a Dunaszerdahely korábbi korosztályos válogatott támadója, Vida Kristopher szerint, aki a jelenlegi magyar szövetségi kapitányról, Marco Rossiról is mesélt. részletek
Babos Tímea szenzációsan kezdte a linzi női tenisztornát, az 1. fordulóban alig több mint egy óra alatt 6:1, 6:1-re kiütötte a 8. helyen kiemelt Donna Vekicet. részletek