Az MTK meglepően sima, 3–0-s győzelmet aratott a Mol Vidi ellen a labdarúgó NB I 10. fordulójában. A mérkőzés után Torghelle Sándor és Kanta József értékelt az NSO Tv-nek. Utóbbi külön kitért a góljára, előbbi pedig a Juhász Rolanddal vívott párharcokra. Emellett beszéltek a csapat eddigi szezonjáról. részletek
A világranglista 45. helyén álló Fucsovics Márton a Sanghajban rendezett kemény pályás ATP 1000-es torna első fordulójában 6:3, 6:4-re legyőzte a világranglistán 40. helyen álló bosnyák Damir Dzumhurt. részletek
Továbbra is százszázalékos a Los Angeles Rams a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL): a kaliforniaiak ötödik ellenfele a Seattle Seahawks volt, és hiába a házigazdák próbálkozása a végjátékban, a 9–0-s utolsó negyedet produkáló vendégek 33–31-re megnyerték a fordulatos csatát. részletek
Nem csitulnak a kedélyek Cristiano Ronaldo állítólagos nemi erőszakkal kapcsolatos ügye körül, most egy újabb nő állítja, őt is zaklatta korábban a portugál szupersztár. részletek
A kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi fordulójában a négy magyar csapat közül három is győzni tudott, a hazai kluboktól három játékos is bekerült az európai szövetség (EHF) szokásos összeállításába. részletek
Mindhárom mérkőzését elveszítette az MVFC Berettyóújfalu a futsal Bajnokok Ligája főtáblájának 3. csoportjában, így nem jutott be az elitkörbe. részletek
Fucsovics Márton három helyet javítva egy héttel ezelőtti pozícióján a 42. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. A hétfőn kiadott rangsor alapján az élcsoportban nincs változás, továbbra is a spanyol Rafael Nadal vezet a svájci Roger Federer és a szerb Novak Djokovics előtt. A hölgyeknél Babos Tímea négy, Stollár Fanny két helyet javított, és a 64., az élen továbbra is a román Simona Halep áll. részletek
Lassan három hónapja már, hogy Horvátország története legnagyobb futballsikerét elérve világbajnoki ezüstérmet nyert Moszkvában. Azóta szépen lassan elült az ünneplés zaja, a horvát futballélet visszazökkent szürke hétköznapjaiba, a válogatottat szeptemberben a spanyoloktól kapott 6–0-s vereség józanította ki az oroszországi mámorból. Útnak indultunk, hogy Zágrábban, Dalmáciában, Szlavóniában keressük, mi maradt a fényes nyár hozadékaként. részletek
Mint arról korábban beszámoltunk, John Terry vasárnap bejelentette visszavonulását. A Chelsea legendás csapatkapitánya előtt az alábbi videóval tiszteleg az angol klub. részletek
A Golden State Warriors szurkolói fesztiválján Stephen Curry varázsolt vasárnap. A 30 éves klasszis nem akármilyen kosarat dobott. A félpályáról. Háttal... részletek
Mint ismert, az angol Premier League nyolcadik fordulójának rangadóján gól nélküli döntetlent játszott a Liverpool a Manchester Cityvel. A mérkőzés után mindkét csapat menedzsere elégedetten nyilatkozott. részletek
Az Aranylabdát (Ballon d’Or) az ötvenes években megalapító francia labdarúgószaklap, a France Football hétfőn nevezi meg a 2018-as választás 30 jelöltjét – közülük kerül ki az év legjobb labdarúgója. Az FF hétfő kora délutánig 15 nevet hozott nyilvánosságra, a harmadik ötösben például két francia világbajnokét. részletek