Újpest: gálameccset szerveznek exválogatottjuk egészségéért

2018-07-31 09:10
A Bors beszámolója szerint kórházban ápolják az Újpest egykori középpályását, Rostás Sándort, akinek a lábvénája egy éjszaka valósággal felrobbant. Az egyedül élő volt élsportoló lábából ömlött a vér, ám nagy szerencséjére tudott magán segíteni, és azóta a jászberényi Szent Erzsébet kórházban ápolják.
részletek

Indycar: kellemetlen vége lett a volt F1-es pilóta ünneplésének

2018-07-31 09:10
Alexander Rossi neve ismerős lehet a Formula–1 rajongóinak, hiszen még 2015 végén öt versenyen indult a királykategóriában. Azt követően az IndyCarba került, ahol nagy meglepetésre újoncként megnyerte a 2016-os legendás futamot, az Indy 500-at. Mára már négy futamgyőzelemmel rendelkezik a kategóriában, legutóbbi éppen a lexingtoni Mid-Ohio pályán rendezett futamon győzött. A verseny kivételesnek mondható, hiszen a 80 kör során 188 előzést láthatott a közönség, ám a sárga zászlóra egyszer sem volt szükség. A leintés után azonban épp a futamot megnyerő Rossi adott feladatot a pályamunkásoknak…
részletek

Női vízi Eb: Az érem talán átvágta volna a világot – Bíró Attila

2018-07-31 09:10
Dicséretesnek tartja a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila a négy közé jutást az Európa-bajnokságon, és látja a fejlődési lehetőséget a csapatban.
részletek

Bayern: remekelt a bajorok 17 éves új igazolása – videó

2018-07-31 09:09
Miután Alphonso Davies a Vancouver Whitecaps engedélyével kihagyta a Seattle Sounders FC elleni találkozót – hogy a Bayern Münchennel tárgyaljon és aláírja szerződését a német klubbal –, a hétvégén ismét bekerült a kezdőbe, ráadásul fantasztikus teljesítményt nyújtott a Minnesota United FC ellen.
részletek

Premier League: újra rekordot dönt a mezszponzori bevétel

2018-07-31 09:09
Először emelkedik 300 millió font fölé az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) csapatainak mezszponzori bevétele – derül ki egy friss kutatásból.
részletek

F1: „Lewis Hamilton továbbra is Magyarország királya!” – sajtóvisszhang

2018-07-31 09:09
A nemzetközi sajtó főként a győztes Lewis Hamilton domináns teljesítményéről, valamint a Ferrari elszalasztott esélyéről írt a vasárnapi Formula–1-es Magyar Nagydíj másnapján.
részletek

Világfutball: negyedszer is kapitány lesz a világjáró edző?

2018-07-31 09:08
Sven-Göran Eriksson is jelölt Kamerun labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitányi posztjára.
részletek

Légiósprogram: kupaelődöntőben a válogatott támadó csapata

2018-07-31 09:08
Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online hétről hétre összeszedi toplégiósaink mérkőzéseit. Lássuk, milyen találkozók várnak külföldön játszó futballistáinkra és csapataikra az előttünk álló napokban!
részletek

Liverpool: „Életem célja, hogy megnevettessem Mourinhót”

2018-07-31 09:08
Jürgen Kloppot a Liverpool Manchester United elleni michigani ICC-mérkőzése sajtótájékoztatóján szembesítették José Mourinho korábbi nyilatkozatával, mely szerint a négy játékosra 200 millió eurót költő Liverpoolnak meg kell nyernie az angol bajnokságot.
részletek

Tenisz: Babos egyet javított, Fucsovics hármat rontott

2018-07-31 09:08
A legjobb magyar, Fucsovics Márton három helyet rontott, így jelenleg az 52. a férfi teniszezők világranglistáján, amelynek élcsoportjában nem történt változás, Balázs Attila megőrizte múlt heti pozícióját. A nőknél Babos Tímea pontszáma változatlan, ám egy helyet így is javított, Stollár Fanni viszont egyet rontott.
részletek

Ligue 1: Balotelli edzésbe állt, de nem Marseille-ben

2018-07-31 09:08
Mario Balotelli hétfőn bekapcsolódott a közös felkészülésbe – jelentette be munkaadója, a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) rajtjára hangoló OGC Nice.
részletek

Atlétika: tojást dobtak a szemébe, veszélyben az Eb-je

2018-07-31 09:08
Veszélybe került Daisy Osakue Európa-bajnoki szereplése. A 22 éves olasz diszkoszvetőnőt vasárnap éjfél után támadták meg tojásokkal (!), aminek következtében szemsérülést szenvedett.
részletek

F1: a Ferrari minden téren jobb, mégis Hamilton vezet

2018-07-31 09:08
A Mercedes pénteken még meglehetősen szenvedett az ultralágyon a Hungaroringen, az esős időmérőn kisajátított első sor után mégis a lila jelzésű Pirellivel vágott neki a futamnak, ellentétben Sebastian Vettellel, aki a lágyat választotta. Lewis Hamilton huszonöt, míg Valtteri Bottas tizenöt kört teljesített a legpuhább abroncsokon, a két etap hossza közötti különbség pedig meg is pecsételte a versenyüket. A címvédő tehát úgy aratott győzelmet, hogy a hétvégén a Ferrari számított favoritnak, így az sem meglepő, hogy bár Vettel sokkal erősebb autóval rendelkezik idén, mint tavaly, mégis rosszabbul áll a bajnokságban.
részletek

Man. City: jó hírről számoltak be Mahrezzel kapcsolatban

2018-07-31 09:07
A Manchester City kivizsgálta a Bayern München elleni Nemzetközi Bajnokok Kupája-meccsen bokasérülést szenvedő Rijad Mahrezt, aki az előzetes hírekkel ellentétben akár már vasárnap, a Chelsea ellen pályára léphet.
részletek

Kerékpár: magyar Guinness-rekord született triálban

2018-07-31 09:07
Hegedűs László második Guinness-rekordját állította fel vasárnap Londonban a kerékpározás ügyességi szakágában, a triálban.
részletek