A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökét nevezte ki két évre a családpolitikáért is felelős Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter. részletek
Sem a Tisza, sem a Fidesz fővárosi frakcióvezetője nem ment el a péntek délelőtti fővárosi frakcióközi egyeztetésre, vagyis Ordas Eszter és Szentkirályi Alexandra is távol maradt. Értesüléseink szerint a két frakció a fővárosi cégvezetők munkáltatói jogkörei miatt feszült be, amiket Karácsony Gergely továbbra is magánál tartana. A helyzetet nehezíti, hogy a cégvezetők egy részének mandátuma november közepén lejár. részletek
Garázdaság és rongálás miatt vádat emeltek egy férfival szemben, aki az újévi jótékonysági bálban ittasan bántalmazott egy vendéget. A pofozkodás közben az áldozat elhajolt az ütés elől, így egy mögötte álló nőt is sikerült eltalálni. részletek
Alig pár nappal azután, hogy a püspökkari titkár, Tóth Tamás felelősségét kezdték firtatni a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyét érintő szexbotrányokban, a titkár lényegi indoklás nélkül felajánlotta lemondását, amit a püspöki konferencia elfogadott – értesült a Válasz Online. részletek
A testület egyhangúlag elutasította a Fővárosi Törvényszék indítványát, amely szerint a Budapestre kirótt szolidaritási hozzájárulás nagysága az Alaptörvénybe ütközik. részletek
Az olimpiáról gondolkodna közösen a főpolgármester a fővárosi frakciókkal, de azok közül a két legnagyobbal – a Fideszével és a Tiszáéval – egyelőre komoly vitája van Karácsony Gergelynek a fővárosi cégvezetők ügyében. A kormánnyal pedig az olimpia ügyében “újra kell gombolni a kabátot”, mert korábbi ígéreteit sem tartotta be – figyelmeztetett. Mindenképpen szeretne valamilyen népszavazást is a kérdésről, egyetértés esetén pedig a rendezés dátuma lehet 2036-tól 2044-ig bármi. részletek