Kiáll az orosz és fehérorosz sportolók nemzetközi eseményeken való részvétele mellett a Nemzetközi Cselgáncs-szövetség: az IJF a hivatalos honlapján közölte, hogy a diszkriminációmentesség és a sportszerűség elveit képviseli. részletek
A kétszeres válogatott Pál Tamara után csütörtökön újabb távozót jelentett be az MTK női kézilabdacsapata, a 33-szoros válogatott Szabó Laura személyében. részletek
Fontos szerepe volt a Sopron Basket Girona elleni 62–60-as sikerében Böröndy Viviennek, aki a második félidőben megfogta az elsőben megállíthatatlannak tűnő korábbi csapattársat, Brittney Sykest. részletek
A magyar válogatott története legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el a címvédő dánoktól. Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint hiányzott az a harciasság, amely nélkül pedig nem tudjuk tisztességesen és emelt fővel befejezni a világbajnokságot. Norvégia lesz a negyedik skandináv ellenfelünk (kezdés: 18.00, élőben az NSO-n), az eddiginél is keményebb védelemmel. részletek
Az NB II-ben hatodik helyen álló Gyirmót FC-nek nyolc pont a hátránya a feljutó helyen álló Pécsi MFC-vel szemben, a győri csapat az élvonalba jutás reményével kezdi a tavaszi idényt. részletek
Izgalmas első játszma után négyszettes győzelmet aratott a harmadikként rangsorolt görög Sztefanosz Cicipasz a 18. helyen kiemelt orosz Karen Hacsanov felett az Australian Open elődöntőjében. részletek
Hat győzelem után szenvedett vereséget a Boston Bruins az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), miután annak magyar idő szerinti pénteki játéknapján idegenben 3–2-re kikapott a 2019–2020-as, illetve a 2020–2021-es idény győztesétől, a Tampa Bay Lightningtól. Alekszandr Ovecskin megszerezte karrierje 812. találatát is, a Washington Capitals pedig végig izgalmas mérkőzésen, szétlövéssel győzte le hazai jégen a Pittsburgh Penguinst. A címvédő Colorado Avalanche többek között Frank Vatrano három góljának köszönhetően is kapott ki 5–3-ra az idegenben játszó Anaheim Duckstól, míg a Winnipeg Jets továbbra sem tudta megelőzni a Nyugati részletek
A német másodosztályban (2. Bundesliga) 17 mérkőzés után második, feljutást érő helyen álló Hamburger SV hivatalos Twitter-oldalán számolt be róla, hogy szerződtette a belga Genktől a fiatal magyar támadót, a válogatottban is bemutatkozó és már gólt is szerző Németh Andrást. részletek