A női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében Dánia ellen kezdte meg szereplését a magyar válogatott az I. csoportban. Golovin Vladimir együttese nagyon összeszedetten játszott az egész mérkőzésen, a hajrában pedig sokáig előnyben is volt ellenfelével szemben. Az utolsó öt percre azonban a dánok összeszedték magukat és támadásbeli bizonytalanságainkat kihasználva a maguk javára fordították az eredményt. Folytatás hétfőn a svédek ellen. részletek
Hivatalos honlapján jelentette be az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa, hogy a következő idénynek már új címerrel fog nekifutni. részletek
Hiányoznak a román női teniszválogatott legjobbjai, de így is erős csapatot kell felülmúlniuk a magyaroknak, akiknek jó esélyük van a győzelemre a Billie Jean King-kupa rájátszásának nagyváradi mérkőzésén. Pénteken Gálfi Dalma lép először pályára Ana Bogdan ellen, őt követi Bondár Anna, aki Jacqueline Cristiannal csatázik majd. részletek
A Sárközy Tamás-emléktorna második mérkőzésén Japán vezetést szerzett Magyarország ellen az első harmadban. A második játékrészben Nagy Gergő egyenlíteni tudott, Kiss Dániel találatával pedig már vezetett csapatunk, ám az utolsó harmadban kiegyenlítettek a japánok. A hosszabbításban Nagy Gergő ismét gólt szerzett, így végül a magyar jégkorong-válogatott nyert. részletek
A női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében a magyar válogatott 29–27-es vereséget szenvedett a dánoktól. Folytatás hétfőn a svédek ellen. részletek
A FIFA szenegáli főtitkára szerint hazája válogatottja boszorkánydoktorok segítségét is kéri, hogy gyorsítsák Sadio Mané felépülését a katari labdarúgó-vb előtt. részletek
A labdarúgó NB I 15. fordulójának záró mérkőzésén a Budapest Honvéd 2–0-ra megverte odahaza a Vasast. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők. részletek
Nem született gól a Celta Vigo–Rayo Vallecano mérkőzésen a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 14. fordulójában. A Valencia hazai pályán, emberelőnyben győzte le a Betist. részletek
A magyar férfi jégkorong-válogatott hosszabbításban győzte le a japánokat 3–2-re a Sárközy Tamás-emléktorna csütörtöki nyitó napján. Nemcsak Kevin Constantine debütált szövetségi kapitányként, hanem a székely születésű Ambrus Gergő is bemutatkozott a nemzeti csapatban, akit a rutinos Kiss Dániel is dicsért. részletek
A magyar női kézilabda-válogatott kétgólos vereséget szenvedett Dániától az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában. A mérkőzést követően az MVP-nek választott Klujber Katrin kiemelte, extrákat is tudtunk mutatni támadásban, míg Márton Gréta a hajrában történt ütközéséről is beszélt. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint apróságokon múlott a győzelmünk. részletek
A labdarúgó NB I 15. fordulójának záró mérkőzésén a Budapest Honvéd 2–0-ra megverte odahaza a Vasast. A találkozó után a sérüléséből visszatérő kispesti kapussal, Szappanos Péterrel beszélgetett az NSO Tv stábja. részletek
A Manchester United hazai pályán 4–2-re legyőzte az Aston Villát és továbbjutott az Angol Ligakupa legjobb 16 együttese közé. A birminghami csapat derekasan küzdött, de nem tudott mihez kezdeni a lendületbe jövő hazaiakkal. részletek
A Magas-Tátra nem olyan távoli hegység. Ahogy közeledünk, úgy tűnik, mintha karnyújtásnyira lennénk a csúcstól, de minél közelebb érünk, annál messzebbinek érezzük. részletek